Michael Phelpset őrizetbe vették – Ittas vezetés és gyorshajtás

Az amerikaiak úszócsillagát, Michael Phelpset, helyi idő szerint kedd hajnalban letartoztatták ittas vezetésért Baltimore-ban.

Phelpset gyorshajtásért és szabálytalan sáv váltásért állították meg a rendőrök. Az eljárás során együttműködő volt, de mint kiderült a véralkoholszintje kétszerese volt a megengedettnek. Felröppentek olyan hírek, hogy amennyiben bűnösnek találják, akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

Phelps egy közleményben bocsánatot kért és vállalta a felelősséget a történtekért.

A sportolónak nem ez volt az első esete, hogy ittas vezetésért elkapták, korábban 2004-ben is letartóztatták, végül 18 hónap próbaidőt kapott. 2009-ben is meggyűlt a baja a törvénnyel, nyilvánosságra került egy fotó, amelyen marihuánát fogyasztott, emiatt az amerikai úszószövetség 3 hónapra felfüggesztette a versenyjogát.

A  2012-es londoni olimpiát követően visszavonult, de idén tavasszal visszatért és 100 méter pillangón, illetve 200 méter vegyesen is bekerült a jövő évi világbajnoki csapatba, valamint a 2016-os riói játékokon is szeretne indulni.

Michael Phelps a világ egyik legeredményesebb sportolója, 22 olimpiai érmével, ebből 18 olimpiai bajnok cím, 26-szoros világbajnok, 39-szeres világcsúcstartó és egy rövidpályás vb arany is a nevéhez fűződik.

 

Check Also

Nem kellett sokáig várni az aranyra – Hosszú máris világcsúcsot úszott

2. nap: December 4. – Csütörtök Előfutam Verrasztó Dávid a negyedik idővel, azaz 4:02.97 került …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.