NEWCASTLE UNITED-LIVERPOOL F.C.

A Premier League 10. Forulóját rendezik meg ezen a hétvégén. A forduló nyitó mérkőzése rögtön egy rangadóval indul,ugyanis a Newcastle United fogadja a Liverpool gárdáját. A hazaiak a tabella 14.helyét foglalták el a forduló előtt,melynek oka,hogy nagyon rosszul kezdték a bajnokságot ám az utóbbi hetekben úgy fest kezdenek magukra találni. Az elmúlt 6 bajnokijukból 2 vereség 2 döntetlen mellett utóbbi két mérkőzésüket meg tudták nyerni. A vendégek a tabella 7. helyén állnak ami nem nevezhető rossz helyezésnek ám látva a Pool játékát már már hízelgő a csapatra nézve. A vendégek 6 megelőző bajnokijukat tekintve hajszálra úgy állnak mint mai riválisuk. Az elmúlt évek összecsapásaira visszatekintve nagy Liverpool fölény mutatkozik,ám az eddigi szezont figyelembe véve egy sima vendég győzelem kevésbé van a mérkőzésben mint egy szoros „szenvedős” mérkőzés. Unatkozni nem fogunk annyi biztos.

Newcastle United: Krul;Janmaat;Taylor;Dummett;Coloccini;Obertan;Colback;Sissoko;Abeid;Ameobi;Cissé

Liverpool: Mignolet;Lovren;Jhonson;Skrtel;Moreno;Coutinho;Henderson;Gerrard;Allen;Sterling;Balotelli

A mérkőzést a vendégek kezdték. A 3. percben a labda a vendég kapufán csattant,majd szöglet következett de ebből már helyzet nem alakult ki. A 9. perceben egy büntető gyanús szituációt úszott meg a Liverpool,a bíró úgy látta Allen nem buktatta Sissokot. A 19.percben Gerrard indítását Krul rúgta ki a 16-oson kívülre. A 21.percben Lovren mentett nagyot saját 16-osán belül fejjel. A 22.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 24.percben Obertan húzódott  meg a combján így a helyére Aarons érkezett a vendég oldalon. A 28.percben hazai szabadrúgás következett a bal oldalról de Coleback lövését blokkolták a vendég védők. A 34.percben Aarons harcolt ki egy szabadrúgást 27 méterre a kaputól,Abeid lőtte  kapura a labdát de az a sorfalról szögletre pattant, helyzet nem alakult ki a sarokrúgást követően. A 37.percben újabb hazai szöglet következett melyet követően Lovren fejelte ki a labdát a gólvonalról,ezt követően még egy szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 40.percben egy vendég szögletet követően Skrtel fejelt centikkel a bal kapufa mellé. A 4.percben Skrtel sárgult be miután Sissokot állította meg szabálytalanul majd ezt követően Taylor a hazaiak közül  reklamálásért szintén sárgát kapott,a szabadrúgást 18 méterről Cisse lőtte a kapu fölé. A hosszabbítás 2 perc az első félidő végén, de ebben helyzet már nem alakult ki így maradt a 0:0-ás fél idei állás.

A második játékrészt a hazaiak kezdték. A félidőben Ayoze érkezett a hazai oldalon Cisse helyére. A 49.percben Sissoko sárgult be egy csúnya becsúszást követően,a szabadrúgást Balotelli lőtte Krul ölébe. Az 57.percben Coutinho fejesét követően Krul védett hatalmasat,az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 60.percben Dummett lőtt távolról a vendég kapu fölé. A 62.percben Janmaat kapott sárga lapot miután Balotellit csúnyán felrúgta. A 66.percben Allen helyére Borini érkezett valamint a hazaiaknál Ameobi helyére Cabella érkezett. A 70.percben Borini lőtt a hazai kapu mellé 19 méterről. A 72.percben Henderson sárgult be visszarántásért, A 73.percben egy hatalmas védő hibát követően Ayoze Perez talált 8 méterről a kapu közepébe 1:0! A 76.percben vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 77.percben egy gyors kontrát követően Cabella Mignolet lábába lőtte a ziccert így szöglet következett melyből helyzet már nem alakult ki.A 78.percben Colback sárgult be egy szabálytalan becsúszást követően. A 80.percben Lambert állt be Coutinho helyére a vendégeknél. A 81.percben Cabella lőtt a keresztléc fölé kicsivel. A 87.percben Moreno próbálkozott félollós mozdulattal de Krul könnyedén fogta  labdát. A 89.percben Lovren szabálytalankodott az oldalvonal mellet s kapott ezért sárga lapot. A szabadrúgást követően helyzet nem alakult ki a vendég kapu előtt. A hosszabbítás 3 perc a mérkőzés végén melyben helyzet már nem alakult ki így maradt az 1:0-ás eredmény.

Egy rendkívül unalmasra sikerült első félidőt követően a csapatok a második félidőben már úgy döntöttek megpróbálnak játszani is. Ebből még ha csak egy hibának köszönhetően is de a hazaik jöttek ki jobban,Moreno hibáját Ajoze könyörtelenül kihasználta. A mérkőzés sajnos inkább a hibákról és szabálytalanságokról marad emlékezetes mint inkább a szép játékról. A két rosszul játszó csapat közül a hazaiak voltak akik valamivel pontosabban passzoltak és többet támadtak. Összességében egy nehezen nézhető mérkőzést láthattunk.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.