NORVÉGIA-MAGYARORSZÁG

Az Európa Bajnokság Selejtezői végetértek, így 18 válogatott már biztosította a helyét a főtáblán. Azonban 12 válogatott még küzd,hogy kijusson Franciaországba. Ma este Norvégiában a házigazdák a mi fiainkat fogadják. Magyarország nemzetközi focitornára az az Európa Bajnokságra illetve Világbajnokságra 1986 óta nem jutott ki. Magyarország 1972-es Európa Bajnokságon a 4. helyet szerezte meg azóta sajnos nem vett részt a válogatott a kontinenstornán. Dárdai Pál-t Bernd Storck váltotta a kispadon, s válogatottunk teljesítménye ezt követően kissé visszaesett, melynek következtében  egyenes úton nem tudott a főtáblára jutni így Norvégiával leszünk kénytelenek megmérkőzni. Mindent elmondott a magyar foci külföldi megítéléséről amikor a Norvégok megtudták,hogy válogatottunkkal kell játszaniuk kis túlzással ünneplésbe kezdtek. Mindkét együttes csoportja 3. helyén végzett, Norvégia a H csoportban Olaszország és Horvátország mögött végzett 6 győzelemmel 2 döntetlennel és 3 verséggel. A Magyar válogatott az F csoportban Észak-Írország ás Románia mögött lett harmadik 4 győzelemmel 4 döntetlennel és 2 vereséggel. Az esélyek egyértelműen a Norvégok mellett szólnak, annál is inkább mert a Magyar válogatott legutóbbi pótselejtezős összecsapásain 7:1-es illetve 5:0-ás vereségeket szenvedett Jugoszláviától.

Norvégia: Nyland,Hogli;Forren;Hovland;Elabdellaoui;Skjelberg;Tettey;Johansen;Berget;Soderlund;Henriksen

Magyarország: Király;Kádár;Lang;Guzmics;Fiola;Kleinheisler;Gera;Elek;Dzsudzsák;Szalai;Németh

A mérkőzést a Magyarok kezdték. A 3.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően a magyar védők fejelték ki. A 4.percben egy gyors hazai támadás végén Hendriksen adott középre majd Berget lőtt 10 méterről Király kapujára ám kapusunk hatalmas bravúrral hárítani tudott. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Az 5.percben Berget lövése ment a kapu mellé. A 6.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Guzmics fejelte ki a labdát. A 9.percben Kleinheisler lőtt éles szögből de Nyland hárítani tudott. A 18.percben Dzsudzsák lőtt távolról a kapu mellé. A 20.percben Tettey sárgult be, ezt követően Soderlund lőtt a kapu mellé. A 24.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően ismét Guzmics fejelte ki a labdát a 16-oson kívülre. A 23.percben Gera sárgult be. A 26.percben egy távoli Kleinheisler lövését követően a labda a kapu jobb oldalában kötött ki 0:1! A lövésbe Nyland ért bele szerencsétlenül de összességében szép találat volt. A 27.percben hazai sarokrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 30.percben hazai szöglet következett de Király a levegőből le tudta húzni a labdát. A 31.percben Skjelberg lövését Király blokkolni tudta lábbal. A 34.percben Kádár sárgult be. A 38.percben Johansen lövését Lang blokkolta. A 39.percben Lang sárgult be. A 41.percben Elek fejelt kapura Kleinheiser átadását követően de Nyland biztosan fogta a labdát. A 44.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 45.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően újabb sarokrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. A hosszabbítás 2 perc, a 47.percben Elek fejelt közelről a  kapu fölé egy jobb oldali beadást követően. Ezzel véget is ért a félidő.

A második félidőt a hazaiak kezdték. A 47.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki. A 48.percben Király fogta magabiztosa a hazaiak próbálkozását. Az 50.percben Gera szerelt saját 16-osán belül. Az 56.percben Dzsudzsák tört a 16-oson belülre majd lőtt jó helyzetből a kapu mellé. A 60.percben hazai szöglet következett melyet követően Kleinheisler fejelt ki. A 61.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 62.percben  Pedresen állt be Soderlund helyére a hazaiaknál. A 65.percben Eladbellaui sárgult be műesésért. A 67.percben újabb hazai szöglet következett melyet követően a magyarok hozhatták a játékszert. A 69.percben Guzmics fejelte k a labdát a kapu elől egy hazai beadást követően. A 70.percben ismét haza sarokrúgás következett melyet követően Király kezéből ütötték ki a labdát majd Elek a gólvonalról vágta ki a labdát. A 71.percben Kleinheisler helyére Nagy állt be. A 73.percben Pedersen lőtt Király kapuja fölé. A 75. percben Berget helyére Elyounoussi állt be a hazaiknál. A 76.percben Dzsudzsák helyére Lovrencsics állt be a magyaroknál. A 83.percben Pedersen lőtt távolról ám Kádár a lövése útjába állt. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 84.percben Skjelbred helyére Helland állt be a hazaiaknál. A 86.percben hazai szöglet következett de Király le tudta a levegőből húzni a labdát. A 88.percben Johansen lőtt közelről ám Király hárítani tudta, majd a kipattant Helland a keresztlécre fejelte a labdát. Az ezt követő szögletet egy újabb követte de helyzet egyikből sem alakult ki. A hosszabbítás 4 perc, a 91.percben újabb hazai szöglet következett de a helyzet ezúttal is elmaradt. A 92.percben szalai helyére Priskin állt be a magyaroknál. Ezt követően helyzet már nem alakult ki így maradt a 0:1-es végeredmény.

Az első félidőben a hazaik rendkívül erősen kezdtek s több gólhelyzetet is ki tudtak alakítani ám a magyar védelem Királlyal az élen jól helyt tudott állni. Ezt követően azonban némi meglepetésre hazánk fiai kezdték el diktálni a mérkőzés tempóját s birtokolták többet a labdát, s a 26.percben Kleinheisler révén a vezetést is megszerezték. A hazaiak ezt követően igyekezetek mezőnyfölényt kialakítani ami sikerült is nekik de az egyenlítést nem tudták kiharcolni. A második játékrészben a hazaiak nagy erőket mozgósítottak a támadásokat illetően, ám egy-egy nagyobb helyzetnél többet nem tudtak kialakítani. A magyarok védekezésre rendezkedtek be amit egészen magas szinten tudtak játszani a mérkőzés végéig. A fiaink nagyszerű eredményt értek el melynek köszönhetően megnőtt az esélye hogy oly hosszú idő után végre kijussunk egy nemzetközi tornára.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.