Sokféle taktika van, melyekkel kiválóan ki lehet egészíteni a kereseted. Ezek közül említek itt egy párat.
Íme egy sokak által használt taktika:
Ruletten alkalmazható,:
Először érdemes kis tétekkel kipróbálni, hogy biztosan megértsük a dolgot.
Duplázós taktika, kezdőknek.
Tehát: A táblázat magért beszél, de azért adok egy rövid leírást. Addig várunk, míg 4 körön egymás után egy szín jön ki ( piros vagy fekete. Utána az 5. körben teszünk 1 eurót, az eddig kijött színektől különbözőt. Ha ez a kör vesztes ismét ugyan arra a színre teszünk, de az előző tét dupláját. És ezt addig folytatjuk, míg ki nem jön a mi színünk. És mint a táblázatban is láthatjuk, 10 ből 1 szer kijön a mi színünk, akkor nyertünk. Erre az esély hatalmas, próbáld, csak meg, hogy feldobsz egy érmét, és az 10 szer csak az egyik oldalára esik. Tehát a végén minden esetben az alaptétünk dupláját kapjuk meg, ez esetben 1 €.
Az első sorra egy kis magyarázat:
5.kör, ahol ellenkező színre kell tenni,mint az eddig kijöttek. tét 1€, amit minden következő menetben duplázunk, ha vesztes, össztét: Az eddig feltett tétek. Nyeremények: az adott körben nyert pénz, ami fedezi az eddigi összes veszteséget, plusz 1€, ami a nyeremény.
Kör | Tét | Összes tét | Nyeremény | Végső nyeremény |
5. | 1 | 1 | 2 | 1 |
6. | 2 | 3 | 4 | 1 |
7. | 4 | 7 | 8 | 1 |
8. | 8 | 15 | 16 | 1 |
9. | 16 | 31 | 32 | 1 |
10. | 32 | 63 | 64 | 1 |