Legutóbbi cikkek

OLYMPICQUE LYONNAIS F.C-JUVENTUS F.C

Az Európa Liga negyeddöntőinek odavágóit rendezik meg a ma este folyamán 21:05-ös kezdéssel.Az egyik legkiélezettebb összecsapásnak a Lyon Juventus párharc ígérkezik.A hazai csapat ugyan nem épp legfényesebb napjait éli,a francia bajnokságban az 5.helyen szerénykedik távol a BL-t jelentő helyektől.Idén ugyan szerepeltek a Bajnokok Ligájában de a selejtező utolsó körében a Real Sociedad búcsúztatta,így az EL maradt számukra.A vendég Juventus is …

Read More »

PARIS SAINT GERMAN-CHELSEA F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek második napjához értünk.Ma este 20:45-ös kezdéssel tekinthetjük meg két csoportelső összecsapását a PSG és a Chelsea között.Mindkét csapat előkelő helyet foglal el hazája bajnokságában,a párizsiak vezetik a Ligue 1-t míg a londoniak a 3.helyen állnak.A csapatok formáját tekintve már árnyaltabb a helyzet,ugyanis a vendéglátók pontot is régen vesztettek míg a londoni kékek épp a hétvégén kaptak …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C-BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit rendezik meg az elkövetkezendő két hétben.A ma esti Angol Német párharc az eddigiekben csúcsrangadónak számított,eddig az évig.A hazaiaknál történt edzőváltás valamint több játékos formahanyatlásának köszönhetően,valamint az új igazolásoktól elvárt teljesítmény elmaradásával a United az utóbbi 15 évben nem látott mélységekbe zuhant.Természetesen ez több összetevős dolog de ezek a főbb okok.A tabellán elfoglalt 7.hely,illetve az …

Read More »

S.S NAPOLI-JUVENTUS F.C

A hétvégén a Seria A 31.fordulóját rendezik.A ma este folyamán 20:45-től a tabella 3.helyezettje a Napoli fogadja a listavezető Juventust.A helyezéseket és a két csapat formáját tekintve az egész idei szezon egyik legnagyobb rangadóját tekinthetjük meg.A vendéglátók az elmúlt bajnokijaikon felemás eredményeket értek el 3 győzelem és 2 döntetlen mellett 1 vereséget is elszenvedtek,emellett a Porto búcsúztatta az Európa ligából …

Read More »

ESPANYOL F.C-F.C. BARCELONA

A Spanyol Bajnokság 31.fordulóját rendezik meg a hétvégén.A tabellán a második helyezett Barcelona látogat a 8.helyezett Espanyol otthonába.A hazaiak elmúlt mérkőzéseiken 2 győzelmet 2 döntetlent és 2 vereséget értek el ,míg a vendégek 4 győzelem mellett 2 vereséget tudtak felmutatni.A Barca úgy fest kijövőben van a hullámvölgyből melyben nagy szerepet játszott a vitatott körülmények közt véget ért El Classico.Az őszi …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C-ASTON VILLA F.C

A Premier League 32.fordulójának nyitó mérkőzését rendezik meg ma 13:45-ös kezdéssel az Old Traffordon.A vörös ördögök a tabella 7.helyéről várhatták a mostani találkozót míg a vendégek a 11.helyről.Az elmúlt mérkőzéseket tekintve a hazaiak 2 győzelem és 2 döntetlen mellett 2 vereséget szenvedtek el,míg a vendégek 3 győzelem mellett 1 döntetlent és 2 vereséget tudtak felmutatni.Az előző fordulóban a manchesteriek a …

Read More »

SCHALKE 04-HERTA BERLIN

A Bundesliga 28.fordulóját rendezik meg a hétvégén.A forduló nyitó mérkőzését Gelsenkirchenben rendezik ahol a Schalke fogadja a Herta csapatát.A hazaiak a tabella 3.helyét foglalták el a forduló előtt míg a vendégek a 9.helyen tartózkodtak.A hazaiak az elmúlt bajnokijaik során 3 győzelmet 2 döntetlent valamint 1 vereséget értek el,míg a vendégek 1 győzelem és 2 döntetlen mellett 3 vereséget szenvedtek el.Érdekesség,hogy …

Read More »

SEVILLA F.C-REAL MADRID F.C

A Spanyol Bajnokság 30.hétközi fordulójára kerül sor,ahol a hazai Sevilla fogadja a listavezető királyiakat.A hazaiak elképesztő jó szériát tudhatnak maguknak,melynek köszönhetően az 5.helyre verekedték fel magukat,az elmúlt 6 bajnokin 5 győzelmet és 1 döntetlent értek el.A vendégek egészen az elmúlt fordulóig szenzációsan szerepeltek,azonban az El Classicot elbukták,így az előnyük 1 pontra csökkent a két fő riválisukkal szemben.Az elmúlt 6 bajnokijukból …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.