PARIS SAINT GERMAN-CHELSEA F.C.

A Bajnokok Ligája 8-ad döntőjének első mérkőzéséhez érkeztünk. A mai nap rangadóját, a PSG játsza a Chelsea ellen. A hazai együttes toronymagasan vezeti hazája bajnokságát. A PSG 26 mérkőzésből 22 győzelmet aratott, valamint 4 döntetlent.  A bajnokságot illetően ezidáig  veretlen. Ami a sérülteket illeti egyedül Aurier nem játszhat piros lap miatt. A PSG a csoport körből a Real Madrid mögött csoport másodikként jutott tovább. Ellenfele az angol bajnoki tabellán a 12.-ik. A 26.-ik fordulót követően mindössze 8 győzelmet 9 döntetlent és 9 vereséget tudhatnak magukénak. A vendégek év közben egy edző váltáson is átestek, így Hiddink a vezető edzőjük. A sérültek listáján Falcao, Zouma és Terry, valamint Matic piros lap miatt nem játszhat. A londoni kékek csoport elsőként várhatták a sorsolást és a Franciák személyében a legerősebb ellenfelet kapták. Az esélyek egyértelműen a francia bajnok mellett szólnak úgy hazai pályán mint idegenben. Izgalmas mérkőzésre van kilátás.

PSG:Trapp, Maxwell, Luiz, Silva, Marquinhos, Verratti, Motta, Matuidi, Lucas,Ibrahimovic, Di Maria

Chelsea: Courtois, Azpilicueta, Cahill, Ivanovic, Baba, Fabregas, Mikel, Pedro, Willian, Hazard, Costa

A mérkőzést a vendégek kezdték. A 4. percben Verratti lőtt 24 méterről a kapu közepébe, ám Courtois védte. Az 5. percben Lucas lőtt hatalmasat távolról a kapu bal oldala mellé. A 8. percben egy jobb oldali beadást követően Ibrahimovic tette a labdát Lucas elé, akinek a lövését a védők blokkolták. A 12. percben hazai szabadrúgás következett, Ibrahimovic lövése ment kicsivel a kapu fölé. A 13. percben Maxwell adta középre a labdát, azonban Courtois jókor jött ki a kapujából. A 16. percben egy távolról érkező labdára Di Maria nem ért oda, így a labda az alapvonalon hagyta el a játékteret. Még ebben a percben Pedro adta középre a labdát, azonban a védők tisztáztak. A 17. percben egy tökéletes labdára érkezett Lucas, azonban a 16-os vonalánál Azpilicueta blokkolta őt. A 19. percben Ibrahimovic sárgult be. A 23. percben Baba lőtte a labdát a kapu elé, ahol Trapp fogta a játékszert Costa elől elvéve a lehetőséget. A 24. percben vendég szöglet következett, melyet követően Trapp húzta le a labdát. A 26. percben Pedro adta középre a labdát, ahonnan a védők fejelték ki a labdát a mezőnybe. A 31. percben hazai szabadrúgás következett, Willian lövését a védők blokkolták. A 33. percben Marquinhos ívelte be a labdát jobbról keresztbe, ahonnan Ibrahimovic lőtte a labdát a kapu fölé. A 34. percben Ibrahimovic érkezett jól a szögletből érkező labdára, azonban a labda a kapu fölé ment. A 35. percben  Di Maria bal oldalról érkező lövése ment a kapu jobb oldala mellé. A 37. percben hazai szabadrúgás következett, Ibrahimovic lövése Mikelen megpattanva ment a kapuba, 1:0! A 44. percben vendég szabadrúgás következett, Willian lőtte a labdát a sorfalba, az ezt követő szögletet követően Mikel helyezkedett jól, majd bikázta a labdát a kapu közepébe, 1:1! A hosszabbítás 1 perc. Ezzel véget ért az első félidő.

A második játékrészt a hazaiak kezdték. Az 50. percben Costa lőtte a 16-oson belülről a labdát a kapura, azonban a kapud védte. Az 51. percben Di Maria érkezett egy középre érkező labdára, majd lőtte azt a kapu felső részére, azonban Courtois magabiztosan védte, az ezt követően Ibrahimovic érkezett a beívelt labdára, majd lőtte kapura, de Courtois ismét védeni tudott. Az 53. percben hazai szöglet következett, melyből helyzet nem alakult ki. Az 56. percben egy kiugratást követően Costa lőtte a labdát az egyik védőbe. Az 57. percben hazai szöglet következett, melyből helyzet nem alakult ki. Az 58. percben Di Maria beadását követően Courtois érkezett ki jókor, majd ment ki a labda az alapvonalon, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 60. percben hazai szöglet következett, melyből azonban nem alakult ki helyzet. A 61. percben Lucas lőtte a labdát kapura, azonban Courtois ismét hatalmasat védett. A 64. percben Ibrahimovic lőtte a labdát kapura közvetlen közelről, azonban a labda lepattan egy védőről, a lepattanót pedig Mikel lőtte kapura, azonban a kapus védeni tudta. A 65. percben Di Maria bal oldali beadását vágták ki a védők. A 66. percben Pedro sárgult be, az ezt követő szabadrúgást Di Maria lőtte a sorfal felett a kapura, azonban Courtois kiütötte azt, az ezt követő szögletből gólveszély nem alakult ki. A 68. percben ismét hazai szöglet következett, azonban ebből sem alakult ki helyzet. A 70. percben Lucas sárgult be. A 71. percben David Luiz is besárgult, valamint Oscar érkezett Hazard helyére. A 74. percben Cavani érkezett Lucas helyére.  A 78. percben egy Di Maria hosszú passzátt követően Cavani érkezett a 16-oson belülre, majd lőtte a labdát Courtois lábai alatt a kapu bal oldalába 2:1! A 81. percben Verratti helyére Rabiot érkezett, majd Matuidit Pastore váltotta. A 84. percben Marquinhos lőtte a labdát 13 méterről a kapu mellé, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 85. percben Tiago Silva lőtte a labdát magasan a kapu fölé. A 87. percben vendég szabadrúgás következett, Willian lövése a kapus kezében landolt. A 90. percben egy hazai kontrát követően Costa érkezett a 16-oson belülre, azonban a kapus jókor jött ki a kapujából. A hosszabbítás 2 perc. A 92. percben Pedro lőtte erősen a labdát a kapu jobb oldala mellé. Ezzel véget ért a mérkőzés, melynek végeredménye 2:1!

Az első félidőben egy rendkívül aktív és izgalmas játékot láthattunk. A játékrész első felében a PSG távoli átlövésekkel tudták csak megközelíteni az ellenfél kapuját, hiszen a Chelsea erős védekezésre állt be és rendkívül egységesek voltak. A félidő második felében a Chelsea aktívabb lett, valamint feljebb tolták a védelmi vonalukat. A hazaiak végül a 39. percben megszerezték első góljukat. A vendégeknek azonban sikerült a félidő végére kiegyenlíteniük. A második félidőben feszült figyelemmel követhettük a két együttes rendkívül izgalmas párharcát. A Chelsea védelme meggyengült, aminek köszönhetően a vendégek sokkal több helyzetet alakítottak ki, majd a 78. percben s PSG meg is szerezte a győzelmet jelentő második találatukat. Összességében egy kitűnő mérkőzést láthattunk, ahol a hazai Paris Saint German megérdemelten győzött.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.