PARIS SAINT GERMAN-CHELSEA F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek második napjához értünk.Ma este 20:45-ös kezdéssel tekinthetjük meg két csoportelső összecsapását a PSG és a Chelsea között.Mindkét csapat előkelő helyet foglal el hazája bajnokságában,a párizsiak vezetik a Ligue 1-t míg a londoniak a 3.helyen állnak.A csapatok formáját tekintve már árnyaltabb a helyzet,ugyanis a vendéglátók pontot is régen vesztettek míg a londoni kékek épp a hétvégén kaptak ki igaz idegenben.A sorsoláskor úgy tűnt e párosítás a legkiélezettebb a négy összecsapás közül.Az első összecsapás esélyese úgy gondolom a hazai gárda,a párosításé előzetesen talán a Chelsea.

Az első félidőt a hazaiak kezdték.Az első percben Verratti lőtt távolról a kapu mellé.A 3.percben egy rövidre sikerült felszabadítást követően Lavezzi lőtte a labdát a bal felső sarokba 12 méterről 1:0!Cechnek esélyese sem volt a hárításra.A 8.percben vendég szabadrúgás a hazai térfél közepéről de helyzet nem alakult ki belőle.A 10.percben vendég szabadrúgás a 16-os jobb oldaláról,Schürrle ívelte középre amelyet a védők fejeltek szögletre.A 11.percben elvégzett vendég szögletből a hazaiak vezettek kontrát,melyet Ramires állított meg egy sárga lap árán.Emiatt Ramiresnek ki kell hagynia a visszavágó mérkőzést.A 16.percben hazai szöglet de helyzet nem alakult ki a beadásból.A 19.percben David Luiz egy szép cselt követően lőtt a hazai kapura de Sirigu biztosan fogta a labdát.Alex sárgult be egy taktikai szabálytalanság miatt a 20.percben.A 25.percben Lavezzi lőtte  a labdát a vendégek oldalhálójába egy gyors kontrát követően.A 26.percben Thiago Silva szabálytalankodott Cahillel szemben a 16-oson belül így büntető következett.A 11-est Hazard lőtte a kapu bal alsó sarkába 1:1!a 31.percben Lavezzi lőtt a kapu közepébe a 16-oson belülről de Cech biztosan fogta a labdát.Willian a 32.percben visszarántásért sárgult be.Hazai szöglet a 33.percben,Lavezzi ívelte középre ahonnét Cech szögletre ütötte a labdát,az ismételt szögletet követően Ivanovic fejelte ki a gólvonalról a labdát.Az ezt követő szögletből már nem alakult ki gólhelyzet.A 40.percben Hazard lőtt a 16-oson belülről egy hatalmas kapufát,a passzt Willian adta.A 42.percben hazai szabadrúgás a vendég térfél közepéről de a beívelt labdát Cech húzta le a levegőből.Több helyzet már nem alakult ki így a félidő eredménye 1:1!

A második játékrészt a vendégek kezdték.Az 50.percben Terry fejelt ki a mezőnybe egy veszélyes jobb oldali beadást.Az 52.percben Lavezzi fejelt egy bal oldali beadást a vendég kapu fölé centikkel.Vendég csere az 59.percben Torres váltotta Schürrlét.A 60.percben hazai szabadrúgás,Lavezzi ívelte a labdát a 16-os bal oldaláról,melyet Ibrahimovic közreműködésével David Luiz juttatott saját kapujába 2:1!A 63.percben Terry blokkolta Ibrahimovic lövését.A 66.percben Willian középre tett labdáját vágta ki a hazai védelem.A 68.percben Moura érkezett Ibrahimovic helyére,a svéd támadó jobb combhajlító izma húzódott meg.Sirigu húzott le egy középre adott labdát a 71.percben.Oscar helyett Lampard érkezett a pályára a 72.percben.A 75.percben Verratti helyett Cabaye állt be.Verratti térde sérült meg így ez már a hazaiak második kényszerű cseréje volt ezen az estén.Cabeye lőtt távolról a kapu fölé a 80.percben.Motta sárgult be a 82.percben egy szabálytalanság következtében.A szabadrúgást David Luiz végezte el de helyzet helyett egy szöglettel jöhettek a vendégek.A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki.A 84.percben Cavani lőtte centikkel a jobb kapufa mellé 17 méterről,ezt követően Lavezzit váltotta Pastore.A 86.percben Cavani és David Luiz sárgultak be kakaskodás miatt.A hosszabbítás 4 perc,a 91.percben hazai szöglet következett,melyet Moura adott középre ám beadásáról Motta maradt le.A 93.percben Pastore gyönyörűen tört be a 16-oson belülre és lőtt végül 5 méterről a kapu jobb alsó sarkába 3:1!Cech ugyan beleért a labdába de védeni már nem tudott.Ezzel véget is ért a mérkőzés az eredmény 3:1!

Az első félidő elején úgy tűnt,hogy nagy slamasztikába is kerülhet a Chelsea ezen a mérkőzésen,már a 3.percben vezettek a hazaiak.Ezt követően kissé kijjebb jöttek a hazaiak és ennek egy büntetőből elért gól lett az eredménye.Úgy tűnt egy ideig,hogy az állás maradni is fog a meccs végéig ám David Luiz szerencsétlen öngólja ezt felülírta.Ismét ki kellett nyílnia a vendégeknek ám újabb gólt már nem tudtak szerezni sőt a hosszabbításban bekapták a továbbjutástól őket oly távol repítő harmadik gólt.A hazaiak megérdemelten nyerték meg a mérkőzést és talán még az eredmény is reálisnak mondható.Összességében kitűnő mérkőzést láthattunk ahol ma este a jobban játszó csapat győzött.

Check Also

REAL VALLADOLID – ATLETICO MADRID

A Spanyol Bajnokság 38. fordulóját rendezik meg a hétévégén. A záróforduló talán az utóbbi évek …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.