PSG – F.C. BAYERN MÜNCHEN

A B jelű négyesben kapott helyet a végső esélyesek közül két együttes is mégpedig a Bayern München és PSG. A bajorok hazájuk bajnokságában az elmúlt évekhez mérten kissé elmaradtak. Anchelotti legénysége döntetlenek mellet még egy korai zakóba is beleszaladt a Hoffenheim ellen. A bőrnadrágosok kerete mintha kissé meggyengült volna a nyáron valamint a játékosok formája is hanyatlónak tűnik. A BL-t jól kezdték és simán verték meg az Anderlecht gárdáját. Az öltöző felől azonban egyre több elégedetlen játékosról lehet hallani, amely részben az eredmények láttán érthető. A PSG öltözőjében sem nyugodt a helyzet, a Neymar-Cavani ügy felkavarta az állóvizet a francia foci körül. Az eredmények azonban a milliárdos együttesnél kétségtelenül jönnek. Igaz egy döntetlent sikerült összehozni de ezt leszámítva mind a bajnokságban kupában és a BL-ben eleddig kitűnően teljesít Emery együttese. Ezen kívül a hazai keret sérüléstől mentes így meglehetősen jó előjelekkel várhatják a ma esti mérkőzést. Az összecsapás esélyese egyértelműen a hazai gárda!

PSG: Areola;Kurzawa;Silva;Marquinhos;Alves;Verratti;Motta;Rabiot;Neymar;Cavani;Mbappe

Bayern München: Ulreich;Kimmich;Sule;Martinez;Alaba;Vidal;Alcantara;Tolisso;Müller;Lewandowski;James

A mérkőzést a Bayern München kezdte. 2.perc: Neymar cselezett majd adott középre az üresen érkező Alves elé aki a kapuba lőtt 1:0! Viharos mérkőzéskezdés. 7.perc: hazai szabadrúgás melyből helyzet nem alakult ki. 9.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 11.perc: újabb vendég szöglet helyzet nélkül. Nyom a vendég gárda az újabb szögletet azonban a védők vágják ki. 19.perc. ismét vendég szöglet melyet követően Martinez lőtt távolról a kapu mellé, Areola ért bele utoljára így újabb szöglet következett helyzet nélkül. 22.perc: Lewandowski kapott jó labdát melyet követően ha kevéssel is de a kapu mellé fejelt. 23.perc: Kimmich sárgult be. 26.perc: vendég szöglet melyből hazai kontra következett de Cavan kevéssel a kapu mellé lőtt. 31.perc: Mbappé passzolt Cavani elé aki gyönyörű gólt lőtt 2:0! 33.perc: ismét vendég sarokrúgás helyzet nélkül. 37.perc: Cavani lövése kerülte el a kaput centikkel. 38.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 40.perc: Kimmich szögletéből nem alakult ki helyzet. 43.perc: újabb veszélytelen vendég szöglet. 45.perc: Vidal sárgult be. ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a PSG kezdte. A félidőben Coman állt be James helyére illetve Tolliso-t Rudy váltotta. 47.perc: két vendég szöglet melyek végén Neymar majdnem a hazaiak harmadik találatát jegyezte. 53.perc: ismét vendég sarokrúgás gólveszély nélkül. 54.perc. Neymar lövése kerülte el a kaput centikkel. 56.perc: vendég szöglet de helyzet nem alakult ki belőle. 58.perc: újabb Bayern sarokrúgás helyzet nélkül. 60.perc: Alcantara sárgult be. 63.perc: Mbappé próbálkozását végül Neymar lőtte a kapuba 3:0! Végleg eldőlt az összecsapás. 66.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 69.perc: Müller helyére Robben állt be. 72.perc: ismét vendég szöglet ismét helyzet nélkül. 73.perc: Sule sárgult be. 78.perc: Rudy is besárgult. 79.perc: Mbappe helyére Di MAria állt be. 80.perc: Cavani lőtt szabadrúgásból a kapu mellé. 86.perc: Celso állt be Motta helyére. 87.perc: Coman lőtt 16 méterről kapura de Areola hárítani tudott. 88.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 90.perc: Verratti helyére Draxler érkezett. A hosszabbítás 5 perc, melyben nagy helyzet már nem alakult ki.

Az első játékrészben a hazaiak nagyon bekezdtek s gyakorlatilag elő támadásukból gólt tudtak lőni. A vendégek ezt követően ugyan igyekezetek válaszolni ám csak sarokrúgásokig jutottak. A hazai együttes Cavani révén növelni tudta az előnyt s gyakorlatilag ezzel végképp eldöntötték a találkozót. A második félidőben a hazaiak okos játékkal gyakorlatilag az össze valamire való helyzetüket kihasználták s a mérkőzést simán nyerték 3:0-ra. Jó mérkőzést láthattunk ahol az erősebb jobban játszó együttes megérdemelten győzött.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.