REAL MADRID F.C-SEVILLA F.C

Az eurpai kupaidény lassacskán beindul. Korábban a BL selejtezők kezdődtek el s a mai este folyamán már a “nagyok” is bemutatkoznak. A bajnokok Ligája győztese a Real Madrid F.C mérkőzik meg az Europa Liga győztesével a Sevilla F.C-vel. Mindkét együttes a felkészülés közepén jár mivel a BBVA Liga csak később rajtol el azonban így is rendkívül izgalmas jó mérkőzésre van kilátás. Az esélyek egyértelműen a királyiak mellett szólnak főként úgy,hogy megszerezték a Vb felfedezettjét James Rodriguezt valamint Toni Kroost a Bayerntől illetve Taylor Navast kapus posztra. A mérkőzést a cardiffi Milleneum stadionban rendezik.

Real Madrid: Casillas;Carvajal;Pepe;Coentrao;Ramos;Kroos;Rodriguez;Modric;Ronaldo;Bale;Benzema

Sevilla: Beto;Koke;Fazio;Navarro;Pareja;Krychowiak;Suarez;Carico;Vidal;Bacca;Vitolo

A mérkőzést a Real Madrid kezdte. Az első percben Sevilla szöglet következet ám ebből helyzet nem alakult ki.A 4. percben Ronaldo lőtt a jobb oldalról kapura de Beto könnyedén védte a próbálkozást. A 8. percben Pepe jóvoltából Bacca került a földre így jöhetett a Sevilla. A 11. percben Ramos szerzett labdát egy balul sikerült testcsel után a 16-oson belül. A 12. percben Bale próbálkozott messziről de lövése megpattant így szöglet következett. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 13. percben Ronaldót rúgták fel így madridi szabadrúgás következhetett a 16-os bal oldaláról. A pontrúgást Ronaldo lőtte kapura de a labda csak felülről érintette a hálót egy védő jóvoltából. A szögletet egy újabb követte miután Bale lövésébe léptek jól bele a védők. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 18. percben sevillai szabadrúgás melyből lesállás miatt helyzet nem alakult ki. Az ellentámadást követően Bale vetődött a kapu előtt a labdába ám Beto védeni tudott. A 20. percben Bacca kapott jó indítást de a labda végül átcsúszott a támadó lába alatt. Sevillai szöglet a 21. percben a beívelést követően Suarez lövését blokkolták a madridi védők gyanús körülmények között. A 22. percben Fazio fejelte ki a gólvonalról Coentrao megpattanó beadását. A szögletből helyzet ezúttal sem alakult ki. A 25. percben Ronaldo ment el a jobb szélen egy csellel majd adott középre de beadásába beleléptek így szöglettel jöhettek a királyiak ám helyzet ebből sem alakult ki. A 26. percben egy lepattanót Ronaldo lőtt Beto kapusba közelről,szöglet következett de a gólhelyzet ezúttal is elmaradt. A 30. percben Ronaldo kapott jó labdát Bale-től és 5 méterről a kapuba pofozta a labdát 1:0! az akció Rodrigueztől indult, Bale 40-es keresztlabdát tálalt Ronaldo elé. a 32. percben Benzema lépett ki a leshatárról majd tálalt Ronaldo elé de labdája pontatlannak bizonyult. A 33. percben egy madridi szabadrúgást vágtak ki a Sevilla védői a mezőnybe. 34. percben Rodriguez hibázott a kapu előtt de Carrico közelről Casillasba lőtte a labdát. A szögletből helyzet nem alakult ki. a 36. percben Navarro bal oldali beadást Casillas fogta könnyedén. A 37. percben újabb madridi szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. a 38. percben egy veszélyesnek tűnő sevillai beadást hatástalanított a madridi védelem. a 40. percben Rodriguez beadását fogta magabiztosan Beto,még e percben Bale próbálkozott a jobb oldalról ám lövésébe beleléptek. A szögletből helyzet nem alakult ki. A 42. percben Vitolo sárgult be egy kíméletlen belépőt követően. A szabadrúgást Kroos ívelte középre de a sevillai védelem kifejelte azt. A sarokrúgásból helyzet ezúttal sem alakult ki. A 44. percben Carvajal sárgult be egy visszarántás miatt. A szabadrúgás szöglettel ért fel melyet Suarez adott középre de Ramos kifejelte azt. A 46. percben egy bal oldali beadás halt el a sevillai védők közt s ezzel véget is ért az első játékrész.

A második félidőt a Sevilla kezdte. A 48. percben Bacca lövését blokkolta a madridi védelem. A 47. percben Coentrao rúgta meg Vidalt agy a Sevilla jöhetett szabadrúgással. A 49. percben Ronaldo Benzema passzát követően labdát a jobb felső sarokba 16 méterről 2:0! Az 51. percben Suarez végzett el egy sevillai szabadrúgást de helyzet ebből nem alakult ki. Az 53. percben Kroos sárgult be egy rossz ütemű belépőt követően. Az 55. percben Bale megindulását követően madridi szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. Az 59. percben Bacca került helyzetbe de végül a madridi védelem fel tudott szabadítani. A 62. percben madridi szabadrúgás következett melyet 34 méterről Bale lőtt a sorfalba. A 64. percben Benzema lőtt kiszorított helyzetből a kapura de Beto védeni tudta Próbálkozását. A 66. percben Navarro sárgult be,még e percben Aspas állt be Vidal helyére. A 68. percben Rodriguez lövésénél védett nagyot Beto. A szögletből helyzet nem alakult ki. A 70. percben a madridi védelem hatástalanította Baccaék próbálkozását. A 72. percben Isco állt be Rodriguez helyére a madridi oldalon. a 73. percben Modric lőtt távolról a kapu fölé. A 74. percben Bale lódult meg a jobb oldalon de végül meg tudták állítani. A 76. percben Kroos szögletét követően Ramos ollózott kapura de labdája lecsúszott így a Sevilla hozhatta a labdát. A 78. percben Reyes állt be Suarez helyére. A 82. percben Marcelo állt be Coentrao helyére illetve Figueroas állt be Koke helyére. A 86. percben Modric helyére Illaramendi érkezett a madridi oldalon. A 89. percben Kryctowiak lövését védte Casillas így szöglettel következhetett a Sevilla mely sarokrúgást rögtön egy újabb követett.  de helyzet egyikből sem alakult ki. A 91. percben újabb sevillai szöglet melyből helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 3 perc. A 92. percben megint egy sevillai szöglet következett melyet rögtön egy másik követett de helyzet egyikből sem alakult ki. A 93. percben Bacca lövését blokkolta Ramos. A 93. percben Bale ment el a bal oldalon majd lőtt kapura de Beto nagyot tudott védeni. Ezzel véget is ért a mérkőzés melyet a Real Madrid nyert 2:0-ra.

Egy rendkívül sima mérkőzést nyert meg a királyi gárda ahol 60 percen keresztül uralták a játékot és ezalatt 2 gólt is szerezve eldöntötték a Szuperkupa sorsát. A madridiak megérdemelten nyerték meg a szezon első nemzetközi kupáját míg a Sevillának egy jó felkészülési mérkőzésnek volt betudható.

 

Check Also

ATLETICO MADRID – F.C. BARCELONA

A Spanyol bajnokság 8. fordulójának szuperrangadóját rendezik meg Madridban ahol az Atletico a Barcelona együttesét …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.