SERIE A Átigazolási Találgatások

A tabella mit sem változott az utóbbi hetekben, igaz játék nélkül furcsa is lett volna. Jó hír a Serie A szerelmeseinek, hogy várhatóan Május végén újra indul illetve folyatódik a szezon. Lassan túl egy uborkaszezonon illetve egy következő pletyka és átigazolási szezon előtt igazán érdekes mérkőzések várnak még a szurkolókra.


A tabella a Juventus nevével indul ami papírforma ám a Lazio remek szereolése már korántsem nevezhető annak főként az Inter lemaradása ami szembetűnő a fővárosiakhoz képest. A zebráknál Khedira lassan létszámfelettivé válik s igaz csupán pletyka de lehet, hogy a nyáron Ronaldo visszatér a Real Madridba, ezen szálat a gazdasági nehézségek elsősegíthetik. Sarri edző alatt is ingott a kispad szezon közben s egy esetleges sikartelen szezon biztosan megpecsételné a sorsát. A keret erőssége illetve a hátralévő kevés meccs szám miatt azonban úgy tűnik a Serie A megnyerése a Juventus számára nem túl távoli remény.


A Lazio mindössze 1 pontra a zebráktól joggal reménykedhet egy esetleges bajnoki címben, tekintve, hogy a Nemzetközi kupaporond a Juventus esetében lehet nehezítő tényező. A keret a nyár folyamán ugyanakkor szinte bizonyosan változni fog, hiszen a Laziohoz hasonló kisebb bevételű klubok minden bizonnyal kénytelenek lesznek játékosokat eladni s tekintve a piacot szempontjukból nézve bizony lehet, hogy alacsonyabb összegeket is el kell fogadjanak.


Az Inter a szezon elején úgy tűnt nagyon erős tényezővé vált. Az igazolások elsősorban Lukaku szállította a gólokat s a győzelmeket. Majd a tél folyamán valami mintha megtört volna. Conte együttese lemaradt s jelenleg a Bajnokok Ligáját érő helyek bebiztosítása reálisabb célnak tűnik mint egy bajnoki arany. A Juventus előnye jelentősnek mondható. A nyár folyamán Sanchezre minden bizonnyal már nem számítanak s mivel úgy fest a Manchester United sem kapkod, hogy játékosát fisszafogadja, elképzelehtő, hogy hazatér Sanchez.


A Milan a nyáron bevásárlásra készül s Szoboszlai Dominik is a célkeresztjükben van. Igaz a a vörös feketék reménytelenül le vannak maradva egy esetleges bravúrral talán a 4. helyre odaférkőzhetnek. Persze ehhez az Atalantának is lesz szava illetve az Internek is. A Milan látszólag évek óta egyhelyben áll, s nehéz megjósolni mikor tud a klub újra bajnok esélyes együtessel kiállni .
Rendkívül izgalmas meccsek elé nézünk, s a menetrenet tekintve szinte biztos nem fogunk unatkozni. Remélhetőleg nem a sérülések döntik el a bajnokságot hanem a nagyszerűbbnél nagyszerűbb teljesítményekek!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.