SWANSEA CITY-MANCHESTER CITY F.C.

A Premier League utolsó fordulóját rendezik meg a hét végén. A főbb kérdések már korábban eldőltek a kiesőket és a bajnok kilétét illetően, azonban ami a Bl selejtezőt illeti valamint az Európa Liga indulást maradtak még nyitott kérdések. A Manchester United jelenleg az ötödik s két pontra lemaradva üldözi a Manchester City együttesét. A manchesteri kékek igaz idegenben lépnek pályára és amennyiben pontot vagy pontokat szereznek akkor a vendégek minden képen a BL selejtezőben indulnak a City játékosai. Amennyiben kikapnak s a Manchester United nyer akkor a két csapat helyet cserél. A Swansea együttese jelenleg a 11., eddigi 37 mérkőzésükből 12-őt nyertek meg 10 döntetlen és 15 vereség mellett. Az utolsó 5 mérkőzésükből 3-at nyertek meg 2 vereség mellett, hazai környezetben 18 mérkőzésből 8-at nyertek meg 7 döntetlen és 5 vereség mellett. Az utolsó 5 mérkőzésükből otthon 4-at nyertek meg 1 vereség mellett. A sérültek listáján Montero;Paloschi és Taylor szerepel. A vendég együttes eddigi 37.mérkőzésükből 19-et nyertek meg 8 döntetlen és 10 vereség mellett. Az utolsó 5 mérkőzésükből 2-őt nyertek meg 3 döntetlen mellett. Idegenben Pellegrini fiai 18 mérkőzésből 7-et nyertek meg 6 döntetlen és 5 vereség mellett. Az utolsó 5 idegenbeli mérkőzésükön 2 győzelem mellett 2 döntetlen és 1 vereség szerepel. A sérültek listáján Silva;Kompany;Zabaleta és Kolarov szerepel. A két együttes elmúlt 9 mérkőzéséből a hazaiak 1 mérkőzést nyertek meg 1 döntetlen és 7 City siker mellett. Az utolsó 5 mérkőzésen a Manchester City nyert. A Wales-ben lejátszott mérkőzéseken 1 Swansea siker született 1 döntetlen és 2 vereség mellett. A mérkőzés esélyese a vendég együttes főként,hogy a hazaiaknak tét nélküli az összecsapás.

Swensea City: Nordfeldt;Rangel;Fernandez;Amat;Kingsley;Fer;Britton;Cork;Montero,Ayew;Routledge

Manchester City: Hart;Sagna;Otamendi;Mangala;Clichy;De Bruyne;Fernandinho;Fernando,Navas;Aguero;Icheanaco

A mérkőzést a Swansea együttese kezdte. A 2.percben hazai szöglet következett melyet követően a vendégek hozhatták a labdát melyet követően Nordfeldt fogta a megpattanó labdát. A 6.percben Aguero lőtt kapura melyet blokkoltak majd az ide-oda pattogó labdát Icheanacho lőtt a kapuba 3 méterről 0:1! A vendégeknek innentől kezdve csak őrízni kell az eredményt sőt még egy kapott gól is belefér részükről. A 10.percben a hazaik kiegyenlítettek ám a találatot lökés miatt érvénytelenítették. A 11.percben Aguero lőtt éles szögből a kapu mellé. A 18.percben egy hazai szabadrúgást követően Hart jött ki rosszul kapujából de végül mégis meg tudta kaparintani a labdát. A 24.percben De Bruyne lőtt kapura de Nordfeldt hárítani tudott. A 25.percben Icheanacho elől kellett a hazai védelemnek tisztázni. A 27.percben Nordfeldt védte Aguero lapos lövését. A 28.percben Icheanacho lőtt távolról az oldalhálóba. A 30.percben Icheanacho lőtt a keresztléc fölé. A 38.percben Routledge lőtt távolról de lövését blokkolták. A 38.perceben Navas lőtt a kapu mellé 19 méterről. A 41.percben Icheanacho sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A 45.percben Otamendi sárgult be. Az ezt követő szabadrúgásból Ayew lőtt a hálóba 1:1! Gyönyörű találat volt igaz megpattant a sorfalon. A hosszabbítás 1 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

A második félidőt a a Manchester City kezdte. A 47.perben vendég szöglet következett melyet követően Mangala fejelt a kapu fölé. Az 54.percben de Bruyne lövését blokkolták a hazaiak. Az 57.percben hazai szöglet következett melyet követően Fernandez fejelt a kapu mellé. Az 58.percben Barrow érkezett Routldege helyére a hazaiaknál. A 60.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. A 63.percben Aguero lőtt ziccerből a kapu mellé borzalmasan. A 68.perceben Sagna sárgult be. A 71.percben Nasri  érkezett a vendégeknél Icheanacho helyére. A 73.percben Britton sárgult be. A 83.percben Montero helyére Gomes állt be a hazaiaknál. A hosszabbítás 3 perc. A 91.percben Toure lépett pályára Aguero helyett a vendégeknél. Több helyzet már nem alakult ki így véget ért a mérkőzés.

Az első játékrészben a hazaik birtokolták többet a labdát ám a helyzeteket mégis a vendégek alakították ki sorra egymás után sőt Icheanacho révén a vezetést is megszerezték. A hazaik igyekeztek kapura veszélyesen játszani ám kisebb helyzeteken kívül nem tudtak a kapuig jutni egészen az utolsó percig amikor egy megpattanó lövéssel ki tudtak egyenlíteni. A második játékrészben a csapatok vissza  vettek s helyzet sem sok alakult ki. Így a  vendégek végeztek a negyedik helyen s indulhatnak jövőre a BL selejtezőben.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.