SWENSEA CITY-MANCHESTER UNITED F.C.

A Premier League 4. Fordulóját rendezik meg a hét végén. A forduló előtt a ma hazai pályán játszó Swansea City együttese a tabella 6. helyét foglalta el 1 győzelemmel valamint 2 döntetlennel. az eddigi mérkőzések alapján hazai pályán nagyon erősnek tűnnek a Wales-iek és idegenben is a két döntetlen ellenére biztos csapatnak tűnnek, főként hogy a nyitó fordulóban a Chelsea együttesével játszottak döntetlent. A hazaiak kerete gyakorlatilag teljes és nincs sérültjük így jó előjelekkel várhatják a ma délutáni összecsapást. A vendég Manchester United a tabella 4. helyéről várhatta az összecsapást miután első két mérkőzésüket megnyerték valamint legutóbb a Newcastle United ellen vesztettek el két pontot hazai pályán. Van Gaal keretéből De Gea mentális problémák miatt maradt ki valamint Jones és Januzaj betegség miatt, Marcos Rojo fizikálisan még nem áll készen így a tartalékokkal edz. A United a hét közben bejutott a Bajnokok Ligájába miután 7:1-es összesítéssel elbúcsúztatta a Brugge együttesét.Érdekes összecsapás előtt állunk.

Swansea City: Fabianski;Naughton;Fernandez;Williams;Taylor;Shelwey;Cork;Ayew;Sigurdson;Routledge;Gomis

Manchester United:Romero;Shaw;Blind;Smalling;Darmian;Schneiderlin;Schweinsteiger;Herrera;Depay;Mata;Rooney

A mérkőzést a vendégek kezdték. Az első percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Depay lőtt Fabianski ölébe, a labda ugyan kipattant de az ismétlésből már helyzet nem alakult ki. A 2.percben Herrera sarkazása után Mata lőtt a keresztléc fölé. A 11.percben ismét vendég szabadrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 17.percben vendég szöglet következett melyet követően veszélyes játék miatt a hazaiak hozhatták a labdát. A 19.percben Williams mentett hatalmasat Rooney elől a 16 oson belül. A 21.percben a jobb oldalról Depay passzolt Herrera elé aki a 16-oson belül Matat hozta helyzetbe ám a lövés végül a kapu mellett húzott el. A 23.percben egy hazai kontra végén Gomis lőtt távolról a kapu mellé, nagyon szép akció volt. A 25.percben egy hazai szabadrúgást követően Sigurdson elé került a labda de a támadó ha centikkel is de a kapu mellé lőtte a labdát, ismét ötletes megoldást láthattunk a hazaiaktól. A 26.percben Shelwey távoli lövését Romero hárította magabiztosan. A 27.percben Gomis cselezte a 16-oson belülre magát majd lőtt kapura de a kapufáról kipattant a labda így a vendégek hozhatták a labdát. A 30.percben Smalling előre fejelt labdáját Rooney lőtte a lelátóra. A 34.percben Rooney kapott jó labdát a 16-oson de lövését Fabianski hárította. A 36.percben Herrera távoli löketét Fabianski védte magabiztosan. A 38.percben egy elkésett becsúszást követően Schneiderlin sárgult be. A szabadrúgást követően Romero fogta meg a labdát. A 41.percben Depay sárgult be. A 43.percben Routledge sárgult be. A félidő végén egy perc a hosszabbítás melyben helyzet már nem alakult ki.

A második játékrészt a hazaiak kezdték. A 48.percben hazai szabadrúgás következett egy bíró tévedést követően melyből Shelwey  lőtt Romero kezébe. A 49.percben egy bal oldalról középre tett labdát követően Mata lőtt a léc alá közelről 0:1! Williams maradt le a támadóról a bal kapufánál. Az 51.percben Williams ért bele rosszul a labdába ám Fabianski hatalmas bravúrral hárítani tudott. Az 52.percben Blind lökött így hazai szabadrúgás következett melyet követően Shelwey ívelte középre a labdát de az mindenki előtt elsuhant. Az 54.percben Rooney fejelt a kapu mellé egy bal oldalról betett labdát. Az 58.percben Yong érkezett Routledge helyére a hazaiaknál. A 60.percben Mata lőtt a 16-oson belülről  jobb alsó sarokra de Fabianski résen és hárított, az ezt követő támadásból Ayew érkezett legjobban Sigurdson beadására s fejelt a kapu jobb oldalába ezzel 1:1! A 63.percben egy jobb oldalról középre adott labdáról maradt le mindenki a vendég 16-oson belül, még ebben a percben Shelwey lőtt a kapu fölé távolról. A 66.percben egy jobb oldali támadás végén Romero jött ki rosszul a kapujából s Gomis ezt kihasználva lőtt a vendégek kapujába 2:1! A 69.percben Darmian középre adott labdájáról maradt le mindenki. A 70.percben Young érkezett Mata helyére valamint Carrick váltotta Schneiderlint. A 71.percben Fabianski húzta le Young jobb oldali középre adását. A 75.percben Depay fejesét fogta könnyedén Fabianski. A 76.percben Fellaini váltotta Herrerát. A 77.percben Taylor lecsúszott beadása után a vendégek hozhatták tovább a labdát. A 79.percben Young beadását követően Fabianski húzta le a labdát. A 81.percben Gomis helyére Eder érkezett. A 86.percben Fellaini fejesét követően a hazaiak hozhatták el a labdát. A 88.percben Rooney került helyzetbe ám ahelyett hogy a kapu talált volna büntetőt akart kiharcolni, Williams megszerezte tőle a labdát és a hazaiak hozhatták a labdát. A 89.percben Barkley érkezett Shelwey helyére. A 90.percben Fabianski húzta le Depay beívelt labdáját. A hosszabbítás 4 perc melyben helyzet már nem alakult ki így maradt a 2:1-es végeredmény.

Mint ahogyan az várható volt egy rendkívül érdekes összecsapást láthattunk. Az első játékrészben a vendégek domináltak többnyire sőt a vezetést is majdnem megszerezték. A félidő második felét már a hazaiak uralták inkább sőt Gomis révén majdnem a vezetést is megszerezték. A második félidőben a vendégek ismét jól kezdtek sőt a vezetést is megszerezték Mata révén. Ezt követően a hazaiak növelték tempójukat s két jobboldalról érkező labdát követően megfordították a mérkőzést. a vendégeknek ugyan akadt még veszélyes helyzete de gólt már nem tudtak szerezni. Összességében egy átlagos tempójú mérkőzést láthattunk ahol a döntetlen talán közelebb állt volna a mutatott játékhoz ám  hazaiak jó helyzetkihasználása ezúttal kifizetődött.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.