Tag Archives: Bajnokok Ligája

BORUSSIA DORTMUND – ARSENAL F.C.

Elérkeztünk a 2014-2015-ös Bajnokok Ligája nyitányához. Nagy várakozás előzte meg a nemzetközi futball csúcsát jelentő kupa sorozatot, melynek első napjának rangadóját Dortmundban játsszák az Iduna stadionban, ahol a hazaiak az Arsenál csapatát fogadják. A 20:45-kor kezdődő találkozón két játékos futballt játszó csapat találkozik, ezért támadó futballra számíthatunk. Az esélyek inkább a hazai csapat mellett szólnak, tekintve, hogy az Arsenal egy …

Read More »

ARSENAL F.C-BESIKTAS F.C

A Bajnokok Ligája 3. Fordulójának Visszavágóját rendezik meg ma 20:45-től. Az első mérkőzés lüktető játékot kapufát hozott ám gólt nem. Így némi meglepetésre az Arsenal igen közel került ahhoz,hogy kiessen a selejtező köröket követően. Az ágyúsok a nyáron Alexis Sanchezzel erősödtek. Jól indult a szezon az angolok számára hiszen megnyerték az Angol Szuperkupát ám ezt követően épphogy győztek az első …

Read More »

REAL MADRID F.C-ATLETICO MADRID F.C

A Bajnomkok  Ligája döntőjét rendezik ma sete 20:45-ös kezdéssel Portugáliában azon belül is a Fény stadionjából. Ezúttal két azonos városból származó csapat játsza a döntőt a BEK illetve BL története során eéőször. A Real Madrid mint pályaválasztó illetve az Atletico Madrid mint vendég. Mindkét csapat hosszú szezont tudhat maga mögött amely alatt egyikük a Real Madrid a Spanyol Kupát hódította …

Read More »

F.C.BAYERN MÜNCHEN-REAL MADRID F.C

A Bajnokok Ligája elődöntőinek visszavágóit rendezik meg ezen a héten. Először a német-spanyol párharc továbbjutójára derül fény. Az első mérkőzést a madridiak nyerték 1:0-ra Benzema találatával. Ugyan,szinte az egész játékidő alatt a bajorok domináltak a pályán,ám ezt még sem tudták gólra váltani. A bajnoki szereplésüket figyelembe véve a madridiak 4:0-ra győzték le az Osasuna együttesét,míg a bajorok 5:2-re verték a …

Read More »

REAL MADRID F.C-F.C BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája elődöntői közül ma este  Real Madrid Bayern München rangadóra kerül sor az elődöntő keretén belül.Ezen párosítás az elmúlt 15 évben nagyon sokszor előfordult,hol a BL negyeddöntői között,hol később a kieséses szakasz során.Összességében a Müncheniek vezetnek 5-4 re a továbbjutásokat tekintve.E két csapat az egész évet tekintve a legkiegyensúlyozottabb,ide számítva az Atletico Madridot.A bajorok a sorozat címvédői ezen …

Read More »

ATLETICO MADRID-CHELSEA F.C

A Bajnokok Ligája első elődöntőjének első mérkőzését rendezik meg ma este ahol az angol bajnoki címért harcban álló Chelsea látogat a spanyol bajnokságot vezető Atletico Madrid otthonába.Mindkét csapat idei szezonja a bajnokságot tekintve meglepetés,ugyanis a vendégektől talán kicsivel jobb teljesítményt várt el a közvélemény,ugyanakkor a hazaiak pedig épp egy kicsivel jobban teljesítenek mint azt talán a szakértők várták,így évek után …

Read More »

F.C. BAYERN MÜNCHEN – MANCHESTER UNITED F.C.

A Bajnokok Ligája további két negyeddöntő visszavágóját rendezik meg ma este 20:45-ös kezdéssel.Az előző találkozó végeredménye 1:1-es döntetlennel ért véget az Old Traffordon.A vörös ördögöknek a továbbjutáshoz legalább egy idegenbeli gólra lenne szükségük,amennyiben 1:1-es döntetlen lesz a végeredmény a mai összecsapás alkalmával,úgy hosszabbításra kerül sor.Ha a vendégek két gólt rúgnának,abban az esetben a bajoroknak 3 gólt kellene rúgniuk a továbbjutáshoz.A hazaiak …

Read More »

CHELSEA F.C. – PARIS SAINT GERMAIN F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágóit rendezik meg a héten.Az előző találkozón a PSG némi meglepetésre 3:1-es győzelmet aratott a Chelsea felett.A hazaiaknak ma este nehéznek ígérkezik a dolguk,ugyanis amennyiben gólt kapnak már ahhoz is 3 gólt kellene rúgniuk,hogy hosszabbításra mentsék a találkozót.Amennyiben 2:0-ra tudnak nyerni,akkor idegenben lőtt góllal jutnak tovább.Ha 2 gólt kapnak 5 gólt kellene lőniük.A hétvégi mérkőzésüket mindkét …

Read More »

PARIS SAINT GERMAN-CHELSEA F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek második napjához értünk.Ma este 20:45-ös kezdéssel tekinthetjük meg két csoportelső összecsapását a PSG és a Chelsea között.Mindkét csapat előkelő helyet foglal el hazája bajnokságában,a párizsiak vezetik a Ligue 1-t míg a londoniak a 3.helyen állnak.A csapatok formáját tekintve már árnyaltabb a helyzet,ugyanis a vendéglátók pontot is régen vesztettek míg a londoni kékek épp a hétvégén kaptak …

Read More »

MANCHESTER UNITED F.C-BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzéseit rendezik meg az elkövetkezendő két hétben.A ma esti Angol Német párharc az eddigiekben csúcsrangadónak számított,eddig az évig.A hazaiaknál történt edzőváltás valamint több játékos formahanyatlásának köszönhetően,valamint az új igazolásoktól elvárt teljesítmény elmaradásával a United az utóbbi 15 évben nem látott mélységekbe zuhant.Természetesen ez több összetevős dolog de ezek a főbb okok.A tabellán elfoglalt 7.hely,illetve az …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.