Tag Archives: Bajnokok Ligája

MANCHESTER CITY F.C.-REAL MADRID F.C.

A Bajnokok Ligájában csupán négy együttes maradt állva, tehát az elődöntőkhöz érkeztünk. Ma este a Manchester City és a Real Madrid összecsapásának lehetünk szemtanúi. A Manchester City történetének során először jutott el eddig a lépcső fokig. Hazája bajnokságában a kékek csupán a 3. helyen állnak azonos pontszámmal az Arsenal-lal. Eddigi 35 mérkőzésükből 19-et nyertek meg  7 döntetlen és 9 vereség …

Read More »

MANCHESTER CITY F.C.-PARIS SAINT GERMAN

A Bajnokok Ligája negyeddöntőit rendezik meg a hét közben. Az este rangadójára Manchesterben kerül sor ahol a Manchester City-nél vendégeskedik a Paris Saint German. A vendég együttes hazája bajnokságában az 1. helyen áll, eddigi 33 mérkőzésükből 26-ot nyertek meg 5 döntetlen és 2 vereség mellett, az utóbbi 5 mérkőzésükből 4-et nyertek meg 1 döntetlen mellett. Hazai környezetben 16 mérkőzésből 12-őt …

Read More »

PARIS SAINT GERMAN-MANCHESTER CITY F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőit rendezik meg a hét közben. Az este rangadójára Párizsban kerül sor ahol a Manchester City vendégeskedik a Paris Saint German stadionjában. A hazai együttes már megnyerte hazája bajnokságát, eddigi 32 mérkőzésükből 25-öt nyertek meg 5 döntetlen és 2 vereség mellett, az utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Hazai környezetben 16 …

Read More »

ATLETICO MADRID-PSV EINDHOVEN

A Bajnokok Ligája Nyolcaddöntőinek visszavágói zajlanak a hét közben . Ma este az Atletico Madrid és a PSV Eindhoven nyolcaddöntő visszavágóját vesszük górcső alá. A hazai együttes a Spanyol pontvadászatban a második helyen áll a Barcelona mögött 9 pont hátránnyal. Eddigi 30 mérkőzésükből 21-et nyertek meg 4 döntetlen és 5 vereség mellett. Az utolsó 5 mérkőzésükből 4-et nyertek meg 1 …

Read More »

F.C. BAYERN MÜNCHEN-JUVENTUS F.C.

A Bajnokok Ligája idei kiírásának eddigi legkiélezettebb mérkőzését rendezik meg az Allianz Arénában ahol a Bayern München ellenfele a Juventus F.C. lesz. Mindkét együttes vezet hazája bajnokságát, a bajorok 27 fordulót követően 22 győzelemmel állnak 3 döntetlen és mindössze 2 vereséggel a tabella élén, s így 5 ponttal előzik meg ősi riválisukat a Dortmundot. Az utolsó 5 mérkőzésükön 3 győzelmet …

Read More »

CHELSEA F.C. -PARIS SAINT GERMAN

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói folytatódnak a ma este folyamán. A Chelsea Paris Saint German mérkőzés kitűnő összecsapásnak ígérkezik. A hazaiak a Premier League-ben a tabella 10. helyét foglalja el 29 mérkőzéséből 10-et nyert meg 10 döntetlen és 9 vereség mellett, utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at nyertek meg 2 döntetlen mellett. Hazai közönség előtt 15 mérkőzésből 5-öt nyertek meg a kékek …

Read More »

REAL MADRID F.C.- A.S. ROMA

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóihoz érkeztünk. Ma este eldől, hogy a Real Madrid;Roma;Wolfsburg és Gent négyesből mely két csapat kvalifikálja magát a legjobb 8 együttes közé. Cikkünkben a Real MAdrid Roma összecsapásra fókuszálunk. A hazai együttes bajnoksága 3. helyén áll 4 pontos lemaradással az Atletico Madrid és 12 pontos lemaradással a Barcelona mögött. Eddigi 28 meccsükből 18-at nyertek meg 6 …

Read More »

ARSENAL F.C.-F.C. BARCELONA

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőit rendezik meg a hét közben. A kedd esti összecsapások közül ezúttal az Arsenal és a Barcelona összecsapását vesszük górcső alá. A hazai együttes a Premier League 3. helyén áll 26 fordulót követően, 15 győzelem mellett 6 döntetlen és 5 vereséget szenvedtek el. Az elmúlt 5 fordulóban 2 győzelem mellett 2 döntetlen és 1 vereség szerepel. Ami …

Read More »

JUVENTUS F.C.-F.C. BAYERN MÜNCHEN

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntői folytatódnak a hét közben, a mai nap folyamán két szuperrangadót rendeznek az este folyamán, cikkünkben a Juventus Bayern München összecsapásra koncentrálunk. A hazai együttes hazája bajnokságát vezeti 26 meccset követően 2 ponttal a Napoli előtt. A zebrák 18 mérkőzést nyertek meg 4 döntetlen és 4 vereség mellett, a hét végén egy 15 meccses nyerő sorozata szakadt …

Read More »

A.S. ROMA- REAL MADRID F.C.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek odavágóit rendezik a hét közben. Ma este a Rome együttese fogadta a Real Madrid együttesét. A hazai együttes az Olasz Bajnokságában a 4. helyen áll, 25 mérkőzésből 13-at nyertek meg 8 döntetlen és 4 vereség mellett. Az utóbbi 5 mérkőzéséből 4-et nyertek meg a hazaiak 1 vereség mellett. A jelek szerint a fővárosiaknak jót tett az …

Read More »

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.