TORINO F.C. – JUVENTUS F.C.

Az Olasz Bajnokság 16. fordulóját rendezik meg a hét végén. A vasárnapi játéknap rangadóját Torinóban rendezik meg ahol a két városi rivális csap össze az az a Torino és a Juventus. A hazai együttes a tabella 7. helyén szerénykedik 15 mérkőzést követően 7 győzelemmel 4 döntetlennel és 4 vereséggel. Utóbbi 5 mérkőzésükön 3 győzelmet arattak 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Pályaválasztóként eddigi 7 mérkőzésükből 5-öt nyertek meg 2 döntetlen mellett. Sérültjeik: Molinaro és Obi. A híresebb torinói együttes a zebráké volt mindig is világszerte ám ez épp Torinóra nem igaz ugyanis itt a tradíciók miatt mindig is a Torinót támogatták többen. A zebrák jelenleg vezetik a tabellát 15 mérkőzésükből 12-őt nyertek meg 3 vereség mellett s így 4 ponttal előzik meg a Roma és a Milan együttesét. Utóbbi 5 mérkőzésükön 4 győzelmet arattak 1 vereség mellett. Idegenben 7 mérkőzésből 4-et nyertek meg 3 vereség mellett. Sérültek: Alves;Barzagli;Bomucci és Pjaca. Hét közben a Bajnokok Ligájában csoportelsőkét jutottak tovább a zebrák s így várhatják a hétfő déli sorsolást, emellett a hazai kupasorozatukban is állnak. Érdekes mérkőzés előtt állunk ahol a vendégek sérültjei miatt nem lehet megjósolni milyen eredmény születik.
Torino: Hart;Barreca;Castan;Rossettini;Zappacosta;Benassi;Valdifiori;Baselli;Ljajic;Belotti;Falque

Juventus: Buffon;Lichtsteiner;Rugani;Chiellini;Sandro;Sturaro;Marchsio;Khedira;Cuadrado;Higuain;Mandzukic

A mérkőzést a Juventus kezdte. 2.perc: Valdifiori lőtt a kapu mellé 15 méterről. 10.perc: Mandzukic próbálkozását Hart védte bravúrral. 12.perc: Mandzukic fejese ment el a kapu mellett. 14.perc: Mandzukic lövését Hart védte ismét. 16.perc: hazai szabadrúgás melyet követően Belotti volt eredményes fejjel 1:0! 18.perc: Higuain lövését védte Hart ismét. 22.perc: Barreca lőtt 14 méterről az oldalhálóba. 28.perc: Higuain lőtt a hálóba Mandzukic passzát követően 1:1! 34.perc: Marchisio szöglete következett de helyzet nem alakult ki belőle. 35.perc: Castan sárgult be. 36.perc. Mandzukic sárgult be. 38.perc. Ljajic lőtt 20 méterről kapura de Buffon bravúrral védeni tudott. 43.perc: vendég szöglet melyet követően nem alakult ki gólveszély. A hosszabbítás 1 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

A második félidőt a Torino kezdte. 46.perc: Sturaro lőtt a kapu melé ziccerből, nagy hiba. 49.perc: Khedira fejelt kevéssel a kapu mellé. 51.perc: Benassi labdáját Buffon csípte el a kapu előterében. 53.perc: ismét Buffon volt résen s húzta le Zappacosta labdáját. 56.perc: Rugani sárgult be. 58.perc: hazai szöglet de helyzet nem alakult ki belőle. 60.perc. Belotti lőtt 17 méterről de Buffon bravúrral hárítani tudott. 67.perc: Lemina váltotta Sturarót a vendégeknél. 69.perc. Belotti passzolt a 16-oson belül Falque elé ám találat végül nem született. 70.perc. hazai szöglet de helyzet nem alakult ki belőle. 71.perc: Mandzukic helyére Dybala állt be. 72.perc. vendé szöglet melyből ezúttal sem alakult ki helyzet. 74.perc: Ljajic hagyott ki óriási ziccert. 78.perc. Higuain lőtt a kapu fölé. 79.perc. hazai szöglet melyet követően újabb sarokrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. 81.perc: Baselli helyére Acquah érkezett a hazaiaknál, illetve Cuadrado helyére Pjanic állt be. 82.perc: Benassi helyére Boye állt be illetve Falque helyére Martinez. Rögtön a cseréket követően Higuain lőtt a bal alsó sarokba 1:2! A gólpassz Chiellini nevéhez fűződött. 89.perc: Higuain lőtt a kapu fölé. a hosszabbítás 4 perc; 92.perc. Higuain lőtt kapura de Hart védeni tudott, ezt követően Pjanic elé került a labda kinek lövését Hart még védeni tudta de a kipattanóra Pjanic ért oda a legkorábban s a kapuba lőtt 1:3! Ezzel is ért véget a mérkőzés.

Az eső játékrészben a hazai csapat kezdett agresszívebben melynek rövid időn belül meg is lett az eredménye. a vendégek ugyan becsülettel igyekeztek de az első fél óra végéig nem sikerült betalálniuk ám ekkor jött Higuain találata kissé talán meglepően. A Juventus ezt követően fölénybe került de a félidőben már nem esett gól. A második játékrészben a vendégek jól cseréltek valamint növelni tudták a hazai védelemre helyezett nyomást. Igaz találatot csak a félidő végén tudtak szerezni ám akkor már 2-őt is. Összességében a vendégek megérdemelték a 3 pontot!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.