VALENCIA F.C.-SEVILLA F.C.

A BBVA Liga 20. az az a tavasz első fordulóját rendezik meg a hét végén. A forduló rangadójára a a valenciai Mestalla stadionban kerül sor. A hazai együttes Valencia a tabella 5 helyét foglalja el. A hazaiak mérlege az elmúlt fordulókat tekintve kitűnő ugyanis 4 győzelem mellett mindössze 2 döntetlent értek el s többek között a Real Madrid együttesét is meg tudták verni hazai pályán. A spanyol bajnokság eddigi alakulását figyelembe véve a Sevilla együttese az egyik legpozitívabb meglepetése ugyanis még mindig szorosan tapad a vezető 3-as ra.  A csapat formája rendkívül jó ugyanis utóbbi 6 bajnokijuk közül 5-öt nyertek meg 1 döntetlen mellett. A sevillai együttes eredményei lenyűgözőek ám az utóbbi hetekben mutatott játékukból erre nehezen lehetne következtetni. A sérültek listája mindkét csapatnál igen rövid a hazaiaktól egyedül Piatti fog hiányozni míg a vendégektől Cristoforó. A két együttes korábbi mérkőzéseire visszatekintve a sevillai együttes áll jobban 9:6-os összesítéssel 3 döntetlen mellett. Rendkívül izgalmas mérkőzés előtt állunk ahol a remélhetőleg mindkét csapat a jobbik „arcát” fogja mutatni a játékot illetően.

Valencia: Alves;Cancelo;Otamendi;Mustafi;Perez;Parejo;Fuego;Gomes;Gaya;Rodri;Negredo

Sevilla: Beto;Coke;Pareja;Carrico;Figueiras;Deulofeu;Iborra;Banega;Krychowiak;Vitolo;Bacca

A mérkőzést a  vendég együttes kezdte. A 3.percben egy hazai szabadrúgást követően a labda a sorfalban akadt el. A 4.percben Negredo került helyzetbe ám emelési kísérlete végül a kapu mellett ment el. Az 5.percben egy jobb oldali beívelést követően a hazai védelemnek kellett a gólvonal elől tisztáznia. A 8.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 15.percben egy vendég szabadrúgás következtében a a hazai védők fejelték az alapvonalon túlra a labdát. A sarokrúgásból Figueiras fejelt a kapu közepében álló Alves kapus ölébe. A 16.percben hazai szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 18.percben Negredo harcolt ki egy büntetőt melyet Parejo higgadtan értékesített így a hazai csapat megszerezte a vezetést 1:0! A 26.percben egy kitűnő keresztlabdát követően Gaya lőtte a labdát Beto kapusba. A 32.percben egy csodás akció végén ismét Parejo talált a vendégek kapujába 2:0! A támadás egy vendég szabadrúgásból indult a gólszerző sárga lapot kapott gólörömért. A 35.percben egy vitatott szituációt követően vendég büntető következett melyet Bacca lőtt a kapu jobb oldalába. Az esetet követően Fuego sárgult be reklamálást követően. A 39.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően gólveszély nem alakult ki a hazai kapu előtt. A 40.percben Cancelo vágta fel a 16-oson belül Vitolo-t s a védő így besárgult. A büntetőhöz ismét Bacca állt oda ám ezúttal Alves védett óriásit lábbal. Az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Több helyzet már nem alakult ki a félidőben így maradt a 2:1-es állás.

A második játékrészt a Valencia kezdte. A 46.percben egy hazai támadás végén Rodrigo tűnt el a 16-oson belül ám a bíró ezúttal nem ítélt büntetőt. Az 50.percben Beto védett nagyot egy hazai akció végén. Az 51.percben hazai szabadrúgás következett 25 méterre a kaputól melyet Negredo lőtt Beto ölébe. Az 53.percben Alves védett nagyot egy éles szögből leadott lövést követően. Az 56.percben Fuego lőtt közelről a kapu jobb oldalába 3:1! Az 57.percben egy hazai kontra végén Beto kapus kétszer mentett a gólvonalról,az ezt követő sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Az 59.percben Banega sárgult be ütésért. A 63.percben vendég szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 65.percben Vitolot Suarez váltotta a vendégeknél. A 67.percben Deulofeu tört kapura majd lőtt 6 méterről mellé azonban egy védő lábán megpattant a labda így szöglet következett de helyzet ebből már nem alakult ki. A 69.percben vendég szabadrúgás következett de helyzet ebből nem alakult ki. A 71.percben Bacca helyére Gameiro érkezett s rögtön beállását követően kitűnően passzolt Suarez elé aki azonban 16 méterről a kapu mellé lőtte a labdát. A 72.percben Alves fogta meg Deulofeu labdáját. A 76.percben egy hazai kontra végén Beto fogta meg a labdát. A 80.percben Gomes helyére Orban állt be illetve Apas állt be Pareja helyére. A 82.percben vendég szöglet következett de helyzet ezúttal sem alakult ki. A 84.percben Alcacer váltja Negredot a hazai oldalon. A 88.percben egy hazai kontra végén Alcacer lőtt a vendég védők lábába. A 89.percben Rodrigo állt be Perez helyére. A hosszabbítás 3 perc,a 91.percben kakaskodásért Rodrigo és Gaya is sárga lapot kapott. A 93.percben Otamendi is sárga lapot kapott. A 93.percben még egy vendég szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. Ezzel véget is ért a találkozó melynek végeredménye 3:1!

Egy nehezen induló mérkőzéskezdés után lassan de biztosan beindultak a csapatok. Először is a Valencia aktiválta magát s két egymást gyorsan követő találattal úgy festett eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ezt követően szinte a semmiből jött 2 büntető melyek közül Bacca csak ez egyiket tudta érvényesíteni a másikat Alves kapus kivédte. A második félidő elején Fuego gólja volt ami végül eldöntötte a találkozó sorsát. Összességében a hazaiak megérdemelten tartották otthon a 3 pontot s így megelőzték a Sevillát a tabellán.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.