VARDAR SZKOPJE – BARCELONA

A férfi kézilabda csak úgy mint a foci a nemzetközi szintér végéhez közeledik. E hétvégén rendezik ugyanis Köln-ben a Férfi Kézilabda Bajnokok Ligája 4-es döntőjét. A résztvevők közt legnagyobb örömünkre már 4. éve zsinórban a Telekom Veszprém együttese is szerepel. Mellettük a Barcelona ( a legtöbb BL címmel rendelkező együttes), a PSG(francia bajnok) valamint a Vardar Skopje(macedón bajnok) szerepel. A sorozatban e 4 együttesből 3 az A csoportban kezdte meg a küzdelmeket. Az A csoportot végül a Barcelona nyerte meg a PSG és a Veszprém előtt. A Vardar a B csoportot nyerte meg. A két csoportgyőztes egyenes ágon jutott a negyeddöntőig míg a Veszprém a Montpelliert a PSG pedig sajnos a másik Magyar együttest a Szeged-et búcsúztatta. Így alakult ki a Final Four melynek hagyományosan Köln ad otthont. Az elődöntő párosításai Veszprém-PSG illetve Barcelona -Vardar Skopje. Az előzetes latolgatások a Barcelona sikerét várják őket az odds-ok alapján a PSG Vardar és a Veszprém követi. A Vardar Skopje némi meglepetésre a SEHA Liga döntőjében a Veszprémet verte magabiztosan. A Második elődöntőben a Vardar Skopje mérkőzik meg a Barcelona együttesével.

Vardar Skopje:  Sterbik;Abutovic;Borozan;Canellas;Cindric;Cupic;Dereven;Dibirov;Dujshebaev;Karacic;Maqueda;Marsenic;Milic;Moraes;Shishkarev;Stoilov

Barcelona: Morros;Perez De Vargas;Ristovski;Arino;Entrerios,Jallouz;Jicha;Lazarov;Mem;N’guessan;Noddesbo;Riviera,Saubich;Sorhiando;Syprzak;Tomas

A mérkőzés első félidejét a Vardar Szkopje kezdte, ám az első találatot a Barcelona szerezte. A katalánok ezt követően magabiztosan játszottak s sorra lőtték a gyors gólokat míg a Vardar nehezen reagált erre, edzőjük időt is kért. Ezt követően kissé változott a meccs képe, a játék nem volt oly folyamatos sőt egyre több lett a helyenként alattomosnak tűnő szabálytalanság. A Vardar egyre pontosabb lett s Sterbik a félidő végére utol is érte Perez Vargast. A félidő végén már a Vardar Szkopje vezetett 13:12 amely az előzetes várakozásokat nem feltétlenül igazolja. A Barcelona hatalmas rutinjának köszönhetően várhatóan a második játékrészben szorossá teszi a mérkőzést vagy akár meg is fordíthatja.

A mérkőzés második félidejét a Barcelona kezdte. A Vardar a második félidő derekáig megőrizte az előnyét, ám ekkorra a Barcelona beérte a Macedón együttest. Sőt néhány perc erejéig a vezetést is átvette, de 1 gólnál többel nem tudott elhúzni. Mintha valami visszatartotta volna a katalán együttest akik az utolsó 10 percre újabb hátrányba kerültek. A végletekig kiélezett meccsen Lazarov ugyan egyenlített az utolsó percben ám az utolsó másodpercekben Cukic távoli találata döntött a Vardar javára.

Kitűnő mérkőzést láthattunk melyet meglepetésre a Macedón együttes nyert meg s csak úgy mint a női Final Fourban a férfiben is lesz Macedón csapat. A Barcelona a Veszprémmel mérkőzik meg a vasárnapi nap folyamán a bronzért, míg a döntőben meglepetésre a Vardar és a PSG. Két kitűnő mérkőzés előtt állunk!

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.