VFL WOLFSBURG-MANCHESTER UNITED F.C.

Elérkeztünk a Bajnokok Ligája 6 fordulójához, az az a mindent eldöntő mérkőzések napjához. Főként igaz ez a B csoport együtteseire, az egyik legizgalmasabb s egyben legkaotikusabb négyes ahol tulajdon képen bárki kieshet s bárki továbbjuthat. A jelenlegi állás szerint a Wolfsburg álla kvartett élén 9 ponttal, mögöttük ma esti ellenfelük a Manchester United áll 8 ponttal a harmadik a PSV Eindhoven 7 ponttal s a negyedik helyen a CSKA Moszkva áll 4 ponttal. A német együttes 3 győzelmet és 2 vereséget szenvedett e míg mai ellenfelük 2 győzelem mellett 2 döntetlen és 1 vereség szerepel. A farkasok a bajnokságban sem állnak rosszul ugyanis a tabella 5. helyén állnak ám a hét végén 2:1-es vereséget szenvedtek a Dortmund együttesétől. A Hecking összeállítását illeti az este folyamán Gustavo és Lopez nem áll rendelkezésre. A vendég oldalon a bajnokságot tekintve hasonló a helyzet, a vörös ördögök a tabella 4. helyén állnak igaz csupán 3 pont a lemaradása a listavezető Leicester mögött, a hét végén a United 0:0-ás döntetlent játszott a West Ham United ellen. Az angolok sok problémával küzdenek többek között a gólszerzés az egyik, a másik a sérültek száma. A mai estén Shaw;Valencia;Jones;Herrera,Rooney;Rojo és McNair. A továbbjutás szempontjából a Wolfsburg áll a legjobban,ugyanis amennyiben pontot szereznek a hazaiak biztosan tovább jutottak, ha kikapnak akkor a PSV-től függ a hazaiak helyzete ha a holland együttes nyer akkor csupán a 3. helyen mennek az Európa Ligába. A vörös ördögök amennyiben ma este nyernek csoportelsőként jutnak tovább, döntetlen esetén csak abban az esetben juthatnak tovább ha a PSV Eindhoven is döntetlen játszik a CSKA Moszkva ellen esetleg kikap, ha a PSV nyerni tud és a United nem a hollandok jutnak a tovább. A PSV ha nyer a United kikap akkor továbbjutott illetve ha a Wolfsburg kikap és a PSV nyer akkor is tovább jutna a hollandok. A CSKA Moszkva amennyiben 3 vagy több góllal nyer a PSV vendégeként akkor az Európa Ligában folytathatja minden más esetben csoport utolsóként esik ki. Izgalmas este előtt állunk.

Wolfsburg: Benaglio;Rodriguez;Dante;Naldo;Trasch;Guilavogui;Arnold;Draxler,Kruse;Vieirinha;Schürrle

Manchester United: De Gea;Darmian;Smalling;Blind;Varela;Schweinsteiger;Fellaini;Lingard;Mata;Depay;Martial

A mérkőzést a vendégek kezdték. A 3. percben egy gyors hazai kontra végén Schürrle lőtt nagy helyzetből a kapu fölé, Varela hibájának köszönhetően. A 8. percben egy jobb oldalról érkező labdát Mata lőtt a hazai védőkbe. A 10. percben Mata kitűnő passzát követően Martial használta ki az adódó lehetőséget és ezzel a vendégek megszerezték a vezetést 0:1! A 13. percben hazai szabadrúgás következett, melyet követően Naldo lövése landolt a vendégek kapujában 1:1! A 16. percben Martial bal oldali középre adását követően Mata lövését blokkolták megint a hazai védők, még ebben a percben Schäfer érkezett a pályára a sérült Rodriguez helyére. A 17. percben Darmian kapott sárgalapot, az ezt követő szabadrúgásból helyzet nem alakult ki. A 23. percben Vieririnha lövését fogta magabiztosan De Gea. A 24. percben vendég szöglet következett, melyet követően Benaglio ütötte ki a labdát. A 27. percben újabb vendég szöglet következett, melyet Blind ívelt középre Fellaini fejelt kapura, de Benaglio hatalmasat hárított. A 29. percben egy káprázatos támadás végén Vieirinha lőtt az üres kapuba 2:1! A 30. percben Benaglio húzta le a labdát Fellaini elől. A 32. percben Schweinsteiger lövése ment el a kapu fölött. A 36. percben Darmian mentését követően hazai szöglet következett, melyből helyzet nem alakult ki. A 39. percben Depay hibáját követően Draxler került helyzetbe ám De Gea hatalmasat védett. A 40. percben Darmian lőtte a labdát a kapura. A 43. percben Cameron érkezett Darmian helyére. A 43. percben Lingard lövését követően ugyan a labda a hálóban kötött ki, ám Mata mozgott lesen, így a találat érvénytelen, maradt a 2:1! A hosszabbítás 2 perc a félidő végén. A 47. percben Cameron lövését fogta magabiztosan Benaglio. Ezzel véget is ért a játékrész.

A második félidőt a hazai együttes kezdte. A 49. percben Trasch fejesét védte magabiztosan De Gea. Az 53. percben Fellaini lökte föl Dantét a 16-oson belül, így a hazaiak hozhatták a labdát. Az 55. percben vendég szabadrúgás következett, melyet követően helyzet nem alakult k,i. A 60. percben Schürrle sárgult be. A 60. percben Depay próbálkozását Benaglio védte szenzációs mozdulattal. A 61. percben vendég szabadrúgás következett melyet követően, Lingard megpattanó labdája ment el a hazaiak kapuja mellett. A 64. percben De Gea jött ki rosszul a kapujából, majd Schürrle kapura ívelt lövését védte bravúros mozdulattal, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 65. percben Martial lövését védte Benaglio magabiztosan. A 67. percben gyönyörű hazai kontra végén Schürrle lövését védte De Gea. A 68. percben hazai szöglet következett, Kroose lőtt óriási helyzetből a kapu mellé. A 69. percben Schweinsteiger helyére Carrick állt be, Mata helyére pedig Powell érkezett. A 71. percben Lingard távoli lövését Benaglio fogta magabiztosan. A 72. percben Naldo sárgult be, Martial buktatását követően, majd a szabadrúgást Depay lőtte a bal kapufa mellé ventikkel. A 77. percben Blind beívelését követően Benaglio fogta a labdát. A 77. percben Schürrle középre adását De Gea fogta magabiztosan. A 78. percben Vieirinha helyére Klose érkezett. A 82. percben Depay lövését védte Benaglio szép mozdulattal, az ezt követő szögletből Fellaini fejesét követően a  Guilavogui fejelte a saját kapujába a labdát. A 84. percben Blind mentését követően hazai szöglet következett, a beívelést követően Naldo fejelt a kapuba. A 86. percben Caligiuri érkezett Draxler helyére. A 88. percben Martial helyzetét a hazai védők blokkolták, majd Smalling lövését a gólvonalról vágták ki, az ezt követő szögletből Lingard lövése Schafer fejében akadt el. A hosszabbítás 3 perc. A 92. percben hazai szöglet következett, eközben Valera sárgult be, majd a beívelést követően nem alakult ki helyzet. A 93. percben újabb hazai szöglet következett, melyből helyzet már nem alakult ki. Ezzel véget is ért az összecsapás.

Az első játékrész  a vártnál nagyobb iramot hozott, ennek első jele Schürrle kihagyott ziccere volt majd válaszként érkezett Martial vezető találata. Ezt követően a hazaik vették át az irányítást majd egy szabadrúgást követően Naldo szép mozdulattal egyenlített ki. A vendégek ismét támadóbban léptek fel ezt követően s Fellaini révén majdnem vissza is szerezték a vezetést, majd jött a hazaik második találata egy elképesztően szép már-már Barcelonás támadás végén. A félidő végén még született egy gól amelyet teljes joggal les címén érvénytelenítettek. A második félidőben a vendég együttes igyekezett többet birtokolni a labdát, ám helyzeteket főként a félidő elején nem sikerült kialakítaniuk. A hazaiak kitűnő kontrajátékaiknak köszönhetően sorra alakították ki veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteiket. A mérkőzés végén történt még egy gyors gólváltás, melyet követően 3:2-re módosult az eredmény. A csoport végeredménye 1. Wolfsburg, 2. PSV Eindhoven, 3. Manchester United, 4. CSKA-Moszkva.

A nap további eredményei: A csoport: PSG-Sahtar 2:0, Real Madrid- Malmö 8:0,

B csoport: PSV- CSKA 2:1,

C csoport: Benfica-Athletic Madrid 1:2, Galatasaray-Astana 0:0

D csoport: Sevilla-Juventus 1:0, Manchester City-Münchengladbach 4:2

A csoportok végeredményei: A csoport: 1.Real Madrid, 2. PSG, 3. Shakhtar Donetsk, 4. Malmö

B csoport:1.Wolfsburg, 2.PSV, 3. Manchester United, 4. CSKA

C csoport:1.Atletico Madrid,2.Benfica,3.Galatasaray, 4.FC Astana

D csoport:1.Manchester City, 2.Juventus,3.Sevilla,4.Mönchengladbach

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.