WATFORD – MANCHESTER UNITED F.C.

A Premier League 14. fordulóját rendezik meg a hét közben. A keddi játéknap egyik legérdekesebb összecsapása a Manchester United Watford-i vendégszereplése. A hazaiak az dei év egyik meglepetés csapata, eddigi 13 meccsükből 6-ot nyertek meg 3 döntetlen és 4 vereség mellett. Hazai környezetben 6 mérkőzésből mindössze 2-őt nyertek meg 2 döntetlen és 2 vereség mellett. Utolsó 5 bajnokijukon 2 győzelem mellett 3-szor kaptak ki. A párosítás a vendégek szempontjából nem sok kellemes emléket kelt ugyanis épp egy éve 3.1-re győztek a watfordiak. A vörös ördögök a második helyen állnak a tabellán, eddigi 13 mérkőzésükből 9-et nyertek meg 2 döntetlen és 2 vereség mellett. Utolsó 5 bajnokijukon 3 győzelem mellett 2-szer kaptak ki. Idegenben nem túl fényes a vörösök mérlege 6 mérkőzésből mindössze 2-őt nyertek meg 2 döntetlen és 2 vereség mellett. A vendégeknél Bailly sérülés miatt nem lép pályára ám ezen kívül szinte mindenki hadra kész. Érdekes mérkőzés előtt állunk melynek esélyese a vendég együttes.

Watford: Gomes;Prodl;Kabasele;Maiappa;Kiko;Doucoure;Cleverley;Zeegelaar;Richarlison;Gray;Hughes

Manchester United: De Gea;Lindelöf;Smalling;Rojo;Young;Matic;Pogba;Valencia;Martial;Lingard;Lukaku

A mérkőzést a Manchester United kezdte. 11.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. 14.perc: melyet követően Martial elől tisztázott a hazai védelem. 19.perc: Lingard passzolt Young elé aki a kapu jobb oldalába lőtt 0:1! 22.perc: vendég szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 24.perc. Zeegelaar sárgult be, az ezt követő szabadrúgást Young tekerte a kapuba 0:2! 32.perc: Martial cselezett szépen majd lőtt a jobb alsó sarokba 0:3! Lehet, hogy a mérkőzés eldőlt…… 38.perc. Rojo sárgult be. 41.perc: Mariappa sárgult be. 45.perc: Gomes védett hatalmasat Lukaku lövését követően, ezt követően Lingard érkezett a kipattanóra majd Gomes ezúttal is káprázatosat védett. 46.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. A hosszabbításban Richarlison fejelt a keresztlécre. Ezzel ért véget a félidő.

A második félidőt a Watford kezdte. 48.perc: Lukaku lövését blokkolták. 51.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 53.perc: két hazai szöglet melyekből gólhelyzet nem alakult ki. 54.perc: Matic helyére Herrera állt be. 58.perc: Huges sérült meg helyére Pereyra állt be. 59.perc: Carillo állt be Prodl helyére. 61.perc: Doucoure lövését blokkolták a védők. 64.perc: Carillo lövése kerülte el a kaput. 65.perc: Richarlison fejelt a kapu mellé. 66.perc: Martial helyére Rashford állt be. 67.perc: Lingard lövését blokkolták a hazaiak. 68.perc: vendég szöglet helyzet nélkül. 72.perc: Gray helyére Deeney érkezett. 73.perc: Doucoure lövését De Gea védte. 74.perc: Rashford lövését blokkolta a hazai védelem. 75.perc: Pogba fejelt centikkel a léc fölé. 75.perc: Lukaku kapott Rashford-tól labdát majd ziccerből érthetetlen okból kivárt és a védelembe lőtt. 77.perc: Lukaku kapott jó labdát majd lőtt ütemtelenül a kapu mellé. 78.perc: Rojo szabálytalankodott a 16-oson belül, a büntetőt Deeney lőtte a hálóba 1:3! 81.perc. De Gea húzott le egy beadást. 84.perc: Doucoure lépett bele egy beadásba kitűnően és lőtt a kapuba 2:3! 86.perc: Lingard szlalomozott végig a pályán majd 4 védő gyűrűjéből lőtt szép mozdulattal a hálóba 2:4! A mérkőzés eldőlt. 88.perc: Ibrahimovic állt be Lingard helyére. 89.perc: Richarlison lövését De Gea védte. 90.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 4 perc. 92.perc: hazai szöglet helyzet nélkül. Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a vendégek kezdtek sokkal jobban s gyakorlatilag a játék minden terén felülmúlták a hazaiakat. Young révén előbb a vezetést szerezték meg majd szintén Young révén duplázták ezt meg. Martial révén gyakorlatilag a félidő végére a mérkőzés is eldőlt. A második félidőben a vendégek kissé vissza vettek valamint Matic cseréjét követően mintha kicserélték volna a vörösök védekezését. A hazaiak próbálkoztak miközben a vendégek is egy-egy helyzetet kialakítottak. Lukaku hibája majd Rojo hibája izgalmassá tette a mérkőzést majd Doucoure lövése visszahozta a hazaiakat a mérkőzésbe. Lingard szép találata azonban lezárta a mérkőzést. Kitűnő mérkőzést láthattunk sok hibával ám szebbnél szebb gólokkal.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.