WEST HAM UNITED-MANCHESTER UNITED F.C.

Az Angol FA Kupa negyeddöntőit rendezik meg ezen a hétvégén. A korábbi mérkőzéseken a Crystal Palace valamint az Everton  már biztosította a helyét a legjobb 4 között, ma pedig kiderül hogy mely két csapat csatlakozik az előző két együtteshez. A West Ham United és a Manchester United a bajnoki tabella állása szerint ma rangadót játszik. A hazai együttes a táblázat 6. helyén áll 13 győzelemmel 8 döntetlennel és 8 vereséggel. Az utolsó 5 bajnokijukból 1-et nyertek meg zsinórban emellett 2 döntetlen és 2 vereség szerepel. Hazai pályán 15 mérkőzésből 8-at nyertek meg  4 döntetlen és  2 vereség mellett, utolsó 5 hazai bajnokijukon 4 győzelem mellett 1 vereséget szenvedtek el.. A sérültek listáján Rooney;Shaw;Young;Jones és eltiltás miatt Mata nem szerepel a kezdőben. A vendég együttes , 29 mérkőzést követően 13 győzelemmel 10 döntetlennel és 6 vereséggel állnak, utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at nyerek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Vendégként 15 mérkőzésükből 6-ot nyertek meg 5 döntetlen és 4 vereség mellett. Utóbbi 5 idegenbeli bajnokijukon 2 győzelem mellett 1 döntetlen és 2 vereség szerepel. A sérültek listáján Collins szerepel. A két együttes korábbi összecsapásain többnyire a Manchester United dominált ám az előjelek inkább a kisebb hírű együttes győzelmét jósolják látva a tabellát és a mutatott teljesítményt. Érdekes összecsapás előtt állunk.

West Ham United: Randolph;Antonio;Reid,Ogbonna;Cresswell;Kouyate;Noble;Emenike;Lanzini;Payet;Carroll

Manchester United: De Gea;Rojo;Blind;Smalling;Varela;Carrick;Fellaini;Martial;Herrera;Lingard;Rashford

A mérkőzést a hazaik kezdték. A 3.percben hazai szöglet következett melyet követően Fellaini fejelt a kapu fölé. A 4.percben Valera jobb oldali beadását Lingard lőtte kapásból a kapu mellé. Az 5.percben Caroll lőtt 13 méterről a kapu fölé. A 6.percben egy gyors vendég kontra végén Emenike lőtt centikkel a jobb kapufa mellé. A 7.percben Payet lőtt 17 méterről a kapu mellé. A 10.percben egy jobb oldali beadást követően Caroll fejelt messziről a kapu fölé. A 13.percben hazai szöglet következett melyet követően de helyzet nem alakult ki belőle. A 16.percben Lingard lőtt a kapu mellé. A 17.percben Varela beadását Rushford lőtte a kapu mögé. A 18.percben De Gea védett közeli fejest. A 19.percben Martial beadását Herrera lőtte a kapu mellé. A 23.percben Martial próbálkozását blokkolták. A 27.percben Herrera lőtt 12 méterről a 30. sorba a lelátóra. A 30.percben Rushford lőtt a kapu fölé, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 32.percben Fellaini sárgult be. A 37.percben Herrera beadását Randolph húzta le a levegőből. A 40.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Antonio lövését blokkolták a hazaiak. A 42.percben újabb hazai szöglet következett melyet követően Rojo csúsztatását blokkolták a vendég védők. A 44.percben Cresswell lövését De Gea fogta magabiztosan. Ezzel véget is ért az első játékrész.

A második félidőt a vendégek kezdték. A 46.percben De Gea ütött ki egy labdát egy jobb oldali beadást követően. Az 52.percben hazai szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Az 55.percben Payet sárgult be, az ezt követő szabadrúgásból Martial lövését blokkolták a vendég védők. Az 57.percben újabb hazai pontrúgás következett, az elvégzett pontrúgást Randolph fogta magabiztosan. A 59.percben Couyate sárgult be. A 60.percben egy szép passzjátékot követően Herrera lövését blokkolták gyanús körülmények között. A 61.percben Rushfordot állították meg a 16-oson belül. A 62.percben Reid helyére Obiang állt be a vendégeknél. A 63.percben Emenike helyére Sakho állt be a vendégeknél. A 65.percben Payet tűnt el a 16-oson belül gyanús körülmények között. A 66.percben a hazai védelem volt kénytelen lefülelni egy vendég kontrát. A 67.percben vendég szabadrúgás következett kedvező helyzetből amelyet Payet lőtt csodás mozdulattal a kapuba, De Gea-nak esélye sem volt. A 70.percben Martial lövését követően Randolph védett bravúrral, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 71.percben Carrick sárgult be. A 74.percben hazai szabadrúgás következett kedvező pozícióból melyből szöglet következett. A 76.percben Fellaini helyére Schweinsteiger állt be valamint Depay váltotta Rushford-ot. A 79.percben Antonio sárgult be. A 82.percben Caroll helyére Valencia állt be a vendégeknél. A 83.percben egy jobb oldali beadást követően Martial talált a kapuba szép mozdulattal 1:1! A 86.percben egy szép hazai akció végén Rojo lőtt a kapu mellé. A 87.percben Carrick lőtt centikkel a kapu mellé. A 88.percben Varela helyére Darmian állt be a hazaiaknál. A 89.percben haza szöglet következett melyet követően a vendégek hozhatták el a labdát. A hosszabbítás 3 perc, a 91.percben De Gea védett hatalmasat egy távoli lövést követően. A 92.percben vendég szöglet következett de helyzet nem csak újabb sarokrúgás alakult ki belőle. A 93.percben újabb 2 vendég szöglet következett de helyzet ezekből sem alakult ki. Több helyzet már nem alakult ki így maradt az 1:1-es döntetlen.

Az első játékrészben a hazai együttes kezdte agresszívabban s több kisebb helyzetet is sikerült kialakítaniuk de találatig nem jutottak. Ezt követően elszórtan vendég helyzetek alakultak ki ám találatig a vendég együttes sem jutott. A félidő végén mindkét oldalon akadt még egy egy helyzet de a félidő 0:0-al végződött. A második félidőben a vendég együttes kezdett jobban s egy szabadrúgást követően sikerült is a vezetést megszerezniük. ezt követően a hazaiak egy szinttel feljebb kapcsoltak s a meccs vége felé ki is tudtak egyenlíteni de e győzelmet már nem sikerült megszerezniük. Összességében egy jó mérkőzést láthattunk ahol igazságos eredmény született.

Check Also

SEVILLA F.C. – A.S. ROMA

Az Idei Európa Liga döntőnek hazánk ad otthont. A Puskás Ferenc Stadionban magas színvonalú mérkőzés …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.