A.C.FIORENTINA – JUVENTUS F.C.

Az Európa Liga nyolcaddöntőinek visszavágóit rendezik meg a mai este folyamán.Az előző héten a Fiorentina bravúros döntetlent ért el a Juventus Stadium-ban.A két csapat már 4. alakalommal találkozik ebben a szezonban ezen belül rövid időn belül harmadjára  a bajnokságot is beleszámítva.A hétvégi bajnoki fordulóban mindkét csapat győzni tudott így jó hangulatban várhatták a mérkőzést.A hazaiak vannak kedvezőbb pozícióban idegenben lőtt góljuknak köszönhetően,azonban a továbbjutásra talán a vendégek esélyesebbek egy hajszállal.Érdekes mérkőzésre van kilátás.

Az első félidőt a hazaiak kezdték.Szabadrúgás az első percben de helyzet nem alakult ki belőle, a labda gyorsan visszakerült a hazaiakhoz, Ilicic rúgott  a kapu jobb oldala mellé.A 3.percben Gomez rúgott szintén a kapu jobb oldala mellé a 16-oson belülről.A 16-os vonaláról jobbra passzolt Ilicic Cuadradonak aki a kapu előtt keresztbe ellőtte a  labdát az 5.percben. Hazai szöglet a 6.percben,de helyzet nem alakult ki belőle.A 6.percben Llorente kapott egy jó beívelést jobbról, amit fejjel próbált a kapuba juttatni, de a labda a kapu baloldala mellett hagyta el a játékteret.A 12.percben Gomez lőtt 20 méterről a kapu bal oldala mellé.A 21.percben Vargas lőtt kapura a 16-os jobb oldaláról,de Buffon megfogta a labdát.A 24.percben egy jobb oldali beívelést Pogba fejelt 8 méterről a kapura,de Neto óriásit védett,így maradt a 0:0!Hazai szabadrúgás a 27.percben, de helyzet nem alakult ki belőle.A 28.percben Pizzaro lőtt kapura 23 méterről,de Buffon nagyon védett.A 29.percben Tevez lőtt 18 méterről a kapu közepébe,de Neto magabiztosan védett.A 31.percben Pogba lőtt a 16-os vonaláról a kapu közepébe,de Neto ismét védeni tudott.A31.percben Gonzalo kapott sárgalapot egy szabálytalanság miatt.Vendég szabadrúgás,melyet Pirlo végzett el,de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.A 39.percben Tevez a kapu fölé lőtt a 16-oson belülről.A 39.percben Ilicic lőtt a 16-os vonaláról a kapu jobb oldala mellé.A 43.percben Tevez lőtt a 16-oson belülről a kapu közepébe,de Neto megfogta a labdát.A első félidőben több helyzet nem alakult ki,így az eredmény maradt 0:0!

A második félidőt a vendégek kezdték.A 48.percben Pizzaro-t váltotta Ambrosini,a csere oka Pizzaro sérülése.A 49.percben Vidal lőtt a bal kapufa mellé a 16-os előteréből.Az 50.percben Vidal sárgult be egy Cuadrado elleni szabálytalanság miatt.A szabadrúgást Valero ívelte Buffon kezébe.Újabb hazai szabadrúgás de helyzet nem alakult ki.Cuadrado sárgult be az 55.percben.Vendég szöglet melyet Pirlo ívelt a kapu elé de Neto jól jött ki,így helyzet nem alakult ki.Az 57.percben Cuadrado tüzelt Buffon kapujára de ő biztosan védte a kapuba tartó labdát.Az 59.percben Isla ívelt Vidal fejére a jobb oldalról de a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret.A 62.percben Pogba szerelte Gomezt a 16-oson belül,így mentve meg csapatát egy gólveszélyes helyzettől.Hazai csere a 63.percben Gomez helyett Matri állt be.Juventus szöglet a 64.percben,Pirló adta középre ahonnan Pogba a kapu mellé fejelt.A 66.percben Tevez lőtt Neto kezébe a 16-os környékéről.A 69.percben Rodriges megkapta második sárga lapját amit egy Tevezzel szembeni szabálytalanság miatt “zsebelt be”.Így a hazaiak 10 emberrel kénytelenek folytatni a meccset.A szabadrúgást Pirlo 18 méterről lőtte a jobb felső sarokba 0:1!Gyönyörű gól volt,mely Pirlo technikai tudását tükrözi.A 72.percben Ilicic helyett Roncaglia állt be.Vendég csere a 76.percben Isla helyett Lichtsteiner állt be.A 77.percben Neto mentett hatalmasat egy közelről jövő fejest követően.A 82.percben Pogba lőtt a kapu mellé a 16-os bal oldaláról.A 83.percben Neto védte Lichtsteiner közeli lövését,szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki.Aquilani lőtt távolról kapura de Buffon biztosan fogta a labdát a 86.percben.Vendég csere a 87.percben Osvaldo váltotta Llorentét.A 90.percben Osvaldo emelt Vidal fejére a 16-oson belül de a fejes centikkel ugyan de a bal kapufa mellé ment.A hosszabbítás 4 perc.A 94.percben egy kontrát követően Tevez elől mentett Neto akit a támadó tarkón talpalt.Mindketten sárga lapot kaptak az esetet követően,Neto a heves reklamálás miatt.A felvételek tanúsága szerint Tevez szándékosan taposott Neto fejére.Több helyzet már nem alakult ki így a végeredmény 0:1 maradt.
A két mérkőzést górcső alá véve a Juventus megérdemelten jutott a legjobb 8 csapat közzé.Az első mérkőzés eredménye betudható volt a Juventus túlzott nyugalmi játékának.A ma esti mérkőzést a Fiorentina egészen a mérkőzés 2/3-adáig uralta,ám ekkor mintha elfogyott volna az erejük.Ekkortól következtek a vendégek percei,a fáradtság újabb jeleként jelentkezett a gól előtti szabálytalanság,mely után 10 emberrel ráadásul gólhátrányban szinte esélytelenné vált a Fiorentina a továbbjutásra.Ugyan akadt még egy-egy hazai beadás de azok komolyan nem veszélyeztették Buffon kapuját.Összesítésben 2:1-el a Juventus megérdemelten jutott tovább.

Check Also

FTC – YOUNG BOYS

A Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének utolsó mérkőzéseit rendezik meg a hét folyamán. Jó hír …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.