JUVENTUS F.C. – S.S.C NAPOLI

Az Olasz Kupa az elődöntőkhöz érkezett ahol kitűnő párosítások jöttek össze. A tavalyi bajnok Juventus a második Napoli együttesével vív meg a döntőbe jutásért. A zebrák jelenleg vezetik a tabellát 26 mérkőzést követően 22 győzelmet aratva 4 vereség mellett. Legutóbbi 5 meccsüket megnyerték a bajnokságban. Hazai környezetben  14 meccset vívtak melyeket egytől egyik meg is nyertek. A Juventus a Bajnokok ligájában is érdekelt ahol idegenben a legjobb 16 között a Porto együttesét verték 2:0-ra s így nagy lépést tettek a továbbjutás felé. A kupában először az Atalanta együttesét búcsúztatta majd a Milan-t ejtette ki. Sérültek jelenleg nem hátráltatják Allegri együttesét. A Napoli jelenleg a tabella 3. helyén áll mindössze 5 pontra a Roma együttesétől. Eddigi 26 meccsből 16 meccset nyertek meg 3 döntetlen és 7 vereség mellett. Legutóbbi 5 bajnokijukon 3 győzelmet arattak 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Idegenben 12 mérkőzést játszottak melyből 7-st nyertek meg 3 döntetlen és 2 vereség mellett, legutóbbi 5 idegenbeli bajnokijukon 4 győzelmet arattak 1 döntetlen mellett. A kupában először a Spezia együttesét győzték le majd a Fiorentinat búcsúztatták.  Sérültek: Allan valamint Tonelli szereplése kérdéses. A mérkőzés esélyese a Juventus.

Juventus: Neto;Chiellini;Bonucci;Barzagli;Lichtsteiner;Pjanic;Khedira;Asamoah;Mandzukic;Higuain;Dybala

Napoli: Reina;Maggio;Albiol;Koulibaly;Strinic;Hamsik;Diawara;Rog;Callejon;Milik;Insigne

A mérkőzést a Juventus kezdte. 6.perc: Milik került helyzetbe ám lövését a hazai védelem blokkolta. 13.perc: Dybala érkezett a kapu elé egy beadásra ám a vendég védelem még idejében eszmélt így szögletre tudott menteni, a sarokrúgást újabb követte de gólveszély egyikből sem alakult ki. 17.perc: hazai szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 18.perc: Milik fejelt a hazai kapu fölé. 21.perc: Diawara sárgult be. 23.perc: Insigne lövése ment a keresztléc fölé. 24.perc: Hamsik lövését Neto védte bravúrral. 26.perc. Asamoah sárgult be. 27.perc: Rog került helyzetbe ám lövését Neto bravúrral hárította. 33.perc: Higuain lőtt nagy helyzetből a kapu fölé. 36.perc: Callejon kapott a bal oldalról kitűnő indítást melyet a kapufa segítségével lőtt a hálóba 0:1! 38.perc: Milik sárgult be. 40.perc: Lichtsteiner sárgult be. 45.perc: Mandzukic került helyzetbe á közeli lövését Reina védte bravúrral. A hosszabbítás 1 perc melyben Barzagli egy kavarodás végé kapura tudott lőni ám Reina ezt is védeni tudta, az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. Ezzel ért véget az első félidő.

A második félidőt a Napoli kezdte. A félidőben Lichtsteiner helyére Cuadrado érkezett a hazaiaknál. 47.perc: hazai büntető következett miután Coulibaly szabálytalankodott, a 11-est Dybala értékesítette 1:1! 54.perc: vendég szöglet melyből helyzet nem alakult ki. 57.perc: Hamsik helyére Zilemski érkezett a vendégeknél. 58.perc: Rog sárgult be. 61.perc: Milik helyére Mertens állt be. 64.perc: hazai szöglet következett melyet követően Cuadrado lőtt kapura kapásból ám ezt még a védők blokkolták ám Higuain lövése már gólt ért 2:1! 68.perc: Reina volt a 16-oson belül szabálytalan így be is sárgult valamint újabb hazai 11-es következett melyet megint Dybala értékesített 3:1! Az eset következtében Maggio is besárgult. 71.perc: 3 vendég szöglet következett helyzet nélkül. 72.perc: Asamoah helyére Sandro állt be a hazaiaknál. 73.perc: hazai szöglet következett helyzet nélkül. 81.perc: Neto húzta le a vendégek szögletét követően a labdát. 83.perc: og helyére Pavoletti állt be a vendégeknél. 84.perc: Pjaca érkezett a hazaiaknál Dybala helyére. A hosszabbítás 4 perc melyben helyzet már nem alakult ki.

Az első játékrészben nem estek egymásnak a csapatok inkább puhatolóztak. Ezen játékával előbb a Napoli hagyott fel s alakított ki több helyzetet mely a félidő végére góllá is érett. A hazaiak mintha csak a bekapott gólra vártak volna s ezt követően rögtön két nagy helyzetet is kialakítottak. A második játékrészben a hazaiak letámadták a vendég együttest s rögtön egalizálták az eredményt, majd folytatták rohanásukat melynek eredménye a vezető gól lett. Ezt követően sem álltak meg s előnyüket még egy találattal növelték. A vendégeknek a gólszerzésre szinte semmi esélyük sem volt a második játékrészben. A Juventus esélyeshez méltóan győzött. A párharc még nem dőlt el de Juve nagy lépést tett a döntőben való szereplésért.

 

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.