BAYERN MÜNCHEN -WOLFSBURG F.C.

A Bundesliga 6. hétközi  fordulóját rendezik meg  ma este 20:00-ás kezdéssel. A forduló rangadóján a tabella 2. helyén álló Bayern München fogadja a 3. helyezett Wolfsburgot. A tavalyi szezon végén e két együttes végzett a dobogó élén s az idei évet is jól kezdte mindkét együttes. A hazaiak 5 győzelemmel rajtoltak melyek közül akad könnyed valamint vért izzadós. A vendégek 3 győzelem mellett 2 döntetlent produkáltak ami kimondottan jó eredménynek számít főként,hogy kénytelenek voltak legjobbjuktól Kevin De Bruyne-től aki a Manchester Cityhez szerződött. Mindkét együttes küszködik. A hazaiak közül Badstuber;Kirckhoff;Ribery;Robben és Benatia hagyja ki a ma esti összecsapást, míg a vendégeknél Vieirinha és Casteeles fog hiányozni. A korábbi két összecsapást egyaránt az otthon játszó együttes nyerte meg. Az esélyek ma is a pályaválasztó együttes mellett szólnak.

Bayern München:Neuer, Bernat, Alaba, Boateng, Lahm, Alcantara, Alonso, Vidal, Götze, Müller, Costa

Wolfsburg:Benaglio, Trasch, Naldo, Dante, Rodriguez, Caligiuri, Guilavogui, Gustavo, Draxler, Dost, Kruse

A mérkőzést a hazaiak kezdék. Az 1. percben Caligiuri ment előre a labdával, de végül blokkolták a támadását. A 7. percben Costa érkezett jól a beadott labdára, azonban Benaglio könnyedén védeni tudta. A 11. percben Xabi Alonso lőtte a szabadrúgást a 16-oson kívülről kapura, de a kapus végül fogta a labdát. A 13. percben Vidal lőtt kapura 23 méterről de a labda a kapu fölé ment. A 17. percben üller lőtte a labdát a kapu jobb oldala mellé kicsivel. A 19. percben DRaxler lőtt 4 méterről a bal kapufa mellé. A 25. percben Caligiuri lövését kellett védenie az ellenfél védőinek. A 26. percben Caligiuri érkezett Draxler beadását követően, majd lőtte a játékszert a kapuba, ezzel 0:1! A 31. percben vendég szabadrúgás következett, Xabi lőtte a labdát a 16-oson belülre, azonban a védők lefülelték. Még ebben a percben Costa érkezett a kipattanóra, majd lőtt a 16-os vonaláról a kapu fölé. A 32. percben hazai szöglet következett, azonban helyzet nem alakult ki. A 33. percben Draxler lőtt 18 méterről, de az elkerülte a kaput. A 38. percben hazai szöglet következett, a lövést követően Benaglio jött ki és fogta meg a labdát. A 39. percben Guilavogui lőtt 50 méterről brilliánsan, de a labda a kapufán landolt. A 40. percben újabb hazai szöglet következett, Alcantara lövését azonban hárították a védők. A 42. percben Caligiuri sárgult be. A 45. percben vendég szöglet következett, melyet követően a védők kivágták a labdát. A hosszabbítás 1 perc. Ezzel véget ért az első félidő, melynek állása 0:1!

A második félidőt a vendégek kezdhették. A 46. percben Alcantara helyére Lewandowski érkezett, valamint Bernat helyére Martinez jött pályára. Az 51. percben Lewandowski érkezett jól a beadott labdára, majd lőtte azt a kapuba 1:1! Az 52. percben a középre érkező labdát Lewandowski vette le és lőtte nagy erővel a kapu bal alsó sarkába, ezzel 2:1! Az 55. percben egy középre érkező labdát Lewandowski vett át, az 5-ösön belül, és lőtt kapura, de az a bal kapufát találta el. Még ebben a percben Benaglionak kellett hatalmasat védenie ismét Lewandowski lövését, ezt követően a kipattanót Lewandowski lőtte a kapu közepébe, 3:1! Az 57. percben Costa passzát követően  ismét Lewandowski érkezett a labdára majd lőtt a 16-osról a felső léc alá, 4:1! Az 59. percben Gustavo helyére Arnold érkezett. A 60. percben Lewandowski szerezte meg a labdát, majd lőtt ismételten a kapuba, ezzel 5:1! A 65. percben Arnold lőtt távolról kapura, azonban a labda méterekkel a kapu mellé ment. A 70. percben Lewandowski került helyzetbe a büntető területen belül, de lövését végül Benaglio védte. A 74. percben Rodriguez sárgult be. A 77. percben Costa adta be a labdát a 16-oson belülre, de egy védő blokkolta. A 78. percben Alonso helyére Kimmich, Dost helyére Bendtner valamint Kruse helyére Schürrle érkeztek. A 79. percben hazai szöglet következett, melyből azonban helyzet nem alakult ki. A 80. percben egy közére érkező labdát Lewandowski lőtt, de a védők tisztázni tudtak. A 82. percben Vidal sárgult be. A 88. percben Müller lőtt hatalmasat a 16-os vonaláról, azonban a kapusnak szerencséje volt, mert a játékszer a keresztléc fölött ment ki. Ezennel véget ért a mérkőzés, melynek végeredménye 5:1!

Egy igazán izgalmas és aktív játékot láthattunk az este folyamán. Az első félidőben már megmutatkozott a hazaiak játékritmusa. Magabiztosan tartották a labdát és vártak arra, hogy a vendégek védelme megbomoljon. A második félidő 5. percében a hazaiak megszerezték az első góljukat a frissen érkező Lewandowskinak köszönhetően. A következő 10 percben ritka élménynek lehettünk szem és fül tanúi, hiszen Lewandowski az első gólt megszerezve és erőre kapva szerzett újabb és újabb gólokat, egészen pontosan 5 gólt a csapatnak, ezzel eldöntve a mérkőzést,hihetetlen nyomás alá helyezve ezzel a vendég Wolfsburg csapatát. Összességében egy eszméletlenül jó mérkőzést láthattunk, ahol teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat a Bayern München.

Check Also

REAL VALLADOLID – ATLETICO MADRID

A Spanyol Bajnokság 38. fordulóját rendezik meg a hétévégén. A záróforduló talán az utóbbi évek …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.