JUVENTUS F.C-BENFICA

Az Európa Liga elődöntőinek visszavágóit rendezik meg ma este. A Juventus idegenben 2:1-es vereséget szenvedett el a Benfica-tól. Az eredmény így talán az olaszokra nézve kedvező az idegenben lőtt góljuk miatt. Egygólos hátrányt bármikor le lehet dolgozni és a hazaiak kerete van olyan erős,hogy ezt meg is tegye. Mindkét együttes hazája bajnokságában az élen áll és előnyükből fakadóan már szinte bajnoknak tekinthetőek. Utóbbi bajnokiját mindkét csapat egyaránt 2 góllal nyerte,a Benfica 2:0-ra a Juventus 3:1-re. Nagyon jó mérkőzésre van kilátás,mert az olaszoknak támadniuk kell és amennyiben gólt lőnek,utána sem állhatnak be védekezni,mert az ellenfél bármikor betalálhat. A mérkőzés és a párharc esélyese véleményem szerint az olasz gárda,ám mint azt a Bl-ben is láthattuk nem mindig a nagyobb játékerőkkel rendelkező csapatok jutnak tovább.

Az első félidőt a hazaiak kezdték. A 2.percben egy jobb oldali beadást követően Rodrigo lövése pattant le a hazai védelemről szögletre. A sarokrúgásból helyzet már nem alakult ki. A hazaiak ellentámadását könnyen megállította a Benfica védelme. Az 5.percben Pirlo állította meg a kibontakozó vendég támadást,ebből indultak a hazaiak,a jobb oldalról Pogba elé tekerték a labdát,akit azonban ha nagy nehézségek árán is de szerelni tudtak a vendég védők. Pirlo lövését védte Oblak,majd a hazai szögletet követően Vidal lőtte az egekbe a labdát. Buffon öklözte ki a labdát a 16-oson kívülre a 12.percben de a Benfica gyorsan visszaszerezte és középre adta de helyzet nem alakult ki belőle. A 17.percben hazai szöglet következett,melyet Pirlo végzett el. Helyzet nem alakult ki,mert beadás helyett kisszögletet végezetek el a hazaiak. A 18.percben Oblak hárított egy távoli kapura tartó lövést. Újabb hazai szöglet a 20.percben melyet követően Vidal lőtte centikkel  a keresztléc fölé a labdát. A 21.percben vendég próbálkozás,ám a labda messze a kapu fölé szállt. A 34.percben hazai szabadrúgás,Pirlo beívelését fejelte az alapvonalon túlra a Benfica védelme,a bedobást követően Tevez elé került a labda,aki félollóból lőtt a kapu fölé. Pogba próbálkozott távolról a 28.percben de lövése messze elkerülte Oblak kapuját. Lichtsteiner lőtt a 29.percben Oblak kezei közé 23 méterről. A 31.percben Pirlo kapott a 16-os előterében jó labdát,ám lövése egy hazai lábról került az alapvonalon kívülre. Vendég sarokrúgás a 33.percben,Pérez ívelte be a labdát,ám arra senki sem érkezett a vendégek közül. llorente elé került  a labda a jobb szélről de lövését blokkolták,majd az ismételt jobb oldali beadás az alapvonalon ment ki. Pirlo távoli lövése ment el a bal kapufa mellett a 42.percben. A 43.percben Pirlo végzett el egy szabadrúgást a jobb oldalról ezt Lichtsteiner csúsztatott meg de a labda centikkel a bal kapufa mellett ment el. Az első félidő végén 2 perc a hosszabbítás,a 46.percben Vidal fejelte a labdát a földre,melyet a gólvonalról kellett kifejelnie a vendég védelemnek. A szögletből helyzet már nem alakult ki. Ezzel véget is ért az első félidő az állás 0:0,összesítésben 1:2 a Benfica javára.

A második félidőt a vendégek kezdték. Vendég szabadrúgás a 26.percben de helyzet nem alakult ki belőle mert a hazai védelem jól reagálta le a beívelést. A 48.percben Tevez lövése vágódott szögletre,a sarokrúgást Pirlo végezte el de helyzet nem alakult ki belőle. Rodrigo tüzelt a kapu fölé egy hazai védőtől kapott labdát követően az 51.percben. Az 52.percben Llorente beadását fejelte szögletre a vendég védelem de a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Újabb hazai szöglet az 54.percben,Asamoah harcolta ki.Pirlo végezte el majd rögtön még egyet melyet Oblak húzott le a levegőből. Az 56.percben egy kontrát követően Buffon jött ki jól a kapujából. Rodrigo sárgult be kapustámadásért az esetet követően. Az 59.percben egy jobb oldali szabadrúgást kellett kirúgnia a mezőnybe a hazai védelemnek. Pirlo végzett el egy szabadrúgást a 62.percben 30 méterre a Benfica kapujától de labdája a felső lécen pattant Oblak elképesztő védését követően. A 64.percben Asamoah sárgult be a hazaiak közül. a 65.percben Garay mentett elképesztően fontos pillanatban Tevez elől,mint kiderült kézzel de ezt a bíró nem vette észre így büntető nem következett. Pérez kapta meg második sárga lapját egy Vidallal szembeni szabálytalanságot követően így korábban hagyta el a pályát mint szerette volna történt ez 67.percben.A 68.percben Almeida állt be Rodrigo helyére. Tevez játszotta tisztára magát majd lőtt 17 méterről de éppen Oblak kezei közé a 70.percben. A 73.percben Bonuccit Giovincot váltotta a hazai oldalon. A 75.percben Markivic lőtt távolról Buffon kezébe. A 76.percben Salvio állt be Gaitán helyére a vendégeknél. A 78.percben Giovinco lőtt a kapu fölé. A 79.percben Osvaldó állt be Llorente helyére és Vidált váltotta Marchisio. Pirlo kereszt labdáját nem tudták a jobb oldalon így az az alapvonalon ment ki. A 81.percben Pogba löbbölte középre a labdát amit Osvaldo lőtt a kapuba de mint kiderült Pogba lesen helyezkedett így a gól érvénytelen. A 85.percben Markovic helyett Sulejmani állt be a vendég oldalon. A 89.percben a kispadról Vucinicet állította ki a bíró illetve Markovicot is egy csetepatét követően. A 92.percben Garayt kellett hordágyon levinni Pogba vétlenül találta stoplisával fejen. egy ollózó mozdulatot követően. A hosszabbítás 6 perc,Tevez a 94.percben lőtt Oblak kezébe. A 96.percben Salvio kézzel ért a labdába így hazai szabadrúgás következett,Pirló végezte el de a sorfalról szögletre pattant. Tevez ívelte be a sarokrúgást melyet Caseres fejelt kapura de Oblak védeni tudott. Vendég szabadrúgás a 97.percben,a pontrúgást követően Sulejmanj tört kapura de Buffon a elrúgta a labdát előle. Ezzel véget ért a mérkőzés a végeredmény 0:0 összesítésben 2:1 a Benfica javára.

Elképesztő nagy hajtást hozott e mérkőzés.Mindkét csapat azt játszotta amit előzetesen várni lehetett tőlük. A Juve mindent megtett a gólszerzés érdekében míg a Benfica foggal körömmel őrizte az otthon kiharcolt eredményt. Egészen a 67.percig úgy tűnt,hogy a vendégek tervüket véghez is tudják vinni ám egy kiállítás iatt nehéz helyzetbe kerültek,ezután a Juve egykapuzott ám gólt nem sikerült rúgniuk.Ezek után még egy vendég játékos kidőlt így gyakorlatilag kettős emberhátrányban kellett játszaniuk majd 7 percet,ám ez sem törte meg őket így meg tudták őrízni a 0:0-ás eredményt mely az ő továbbjutásukhoz kellett. Összességében megérdemelten jutott tovább  Benfica hála zseniális védekezésüknek. A másik ágon idegenben lőtt góllal a Sveilla búcsúztatta a Valenciát (3:3). Így a Juventus stadionjában a Benfica Sevilla Európa Liga döntőt tekinthetjük meg.

Check Also

FTC – YOUNG BOYS

A Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének utolsó mérkőzéseit rendezik meg a hét folyamán. Jó hír …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.