Az Angol bajnokság 24. fordulójának záró mérkőzését rendezték Hétfő este. Angol kifejezéssel élve „Monday Night Football”. A forduló rangadóját 21:00-ás kezdéssel tekinthettük meg. A hazai gárda a tabella 2. helyéről várta ezt az összecspást míg a vendégek a 3. helyről. A győzelem mindkét csapatnak létfontosságú lenne mert a listavezető az Arsenal-hoz kerülhettek volna még közelebb, sőt City győzelem esetén ők állhattak volna a tabella élére. Amennyiben a vendégek sikerével zárulna a mérkőzés úgy ők pontszámban beérhetnék a hazai gárdát. Sérülések terén a City-nél Aguero, Fernandinho és Samir Nasri mí g a Chelsea-nél Schürle hiányzik a keretekből.
A hazaiak kezditék az első félidőt. Rögtön kisebb védelmi megingás a vendégeknél de a veszély végül elhárult. Ismét egy hazai lövés Negredótól de kapu fölé ment a labda. A 4. percben egy kisebb falt a vendég középpálya közepén de a szabadrúgást nem okozott veszélyt. Kompany szbálytalankodott az ellenfél térfelének középső részén. Ez is azt jelzi hogy már a meccs elején nyomást próbál gyakorolni a hazai gárda. 7. percben Yaya Touré sántikált de nem történt komolyabb sérülés. Az első veszélyes vendég támadás mely végén egy szöglet következett. A szögletet követően egy Luis lövés halt el a védelemben. 10. percben egy tetszetős City támadás, egy bal oldali beadás melyről Touré maradt le centikkel. 12. perc veszélytelen hazai sarokrúgás. Lüktető a meccs mostmár felváltva támad mindkét csapat,leginkább a játéktér közepén helyezkednek a játékosok. Egy vendég akció Hazard révén aki Eto’o hoz passzol aki azonban lesen helyezkedett. Egy tetszetős hazai akciót követően Toure lőtt 17 méterről fölé a 17. percben. Ismét egy City helyzet Toure passzából David Silva lőtt centikkel a bal kapufa mellé. A 20. percben Eto’o lőtt kapura de Hart magabiztosan fogta a labdát. 21. perc veszélyes szögből szabadrúgás a Chelsea-nek 23 méterről. David Luis az egekbe lőtte a labdát. City ellentámadás mely végén Dzeko lőtt a kapu mellé. Vendég támadás a 22. percben melyet leshelyzettel zárult. Megint hazai szöglet egy veszélyes támadás végén. A szögletből megindult a Chelsea 4 támadó 1 védővel szemben de a vendégeknek nem sikerült a labdát a kapuba juttatni. Manchesteri akció mely végén egy gyenge lövés hal el a védelemben. Rögtön visszatámad a Chelsea egy lepattanó labdából Ivanovics 18 méterről kilőtte a hosszú bal sarkot 0:1 a 32.percben. Kisebb meglepetésre vezetnek a vendégek. A középkezdést követően épp a gólszerző sárgult be. Ez volt a mérkőzés első sárgája. Szórványos hazai akciók következtek melyeket a vendég védelem könnyedén hatástalanított. A 35. percben újabb vendég kontra de a védők fel tudtak szabadítani. Újabb sárgalap most Demichelis kapta. 39. perc megint hazai szöglet melyet végül Toure fejelt fölé. 41. perc City szöglet amelyből Dzeko lövi fölé a labdát. Vendég támadás Kolarov szabálytalanság és egy sárga. Willian a szbadrúgásnál, beível de végül nem alakul ki veszély belőle. Visszaszerzi a Chelsea a labdát Hazard bal oldali beadását Eto’o rugta a kapufára. 45. perc megint a vendégeknél a labda de ebből nem lett sem beadás sem lövés. 2 perces ráadás következett. Demichelis rossz passzát majdnem Eto’o fülelte le de végül megúszta a hazai csapat. A félidő egy hazai kirúgással ért véget.
A második félidőt a Chelsea kezdte. Csere egyik oldalt sem történt. Hazai támadás a 46. percben de komolyabb veszély nem alakult ki belőle. Egy szép vendég akció, mely első lövését hárította a védelem, a következő lövést pedig Willian rúgta a bal kapufa mellé. A félidő első komoly hazai helyzete, Toure lő a bal kapufa mellé 14 méterről de Cech rajta volt a lövésen. 52. perc Matic hatalmas bombája mely a két kapufa találkozásán csattan. Jovetic érkezik hazai oldalon az 57. percben Negredo helyére. Vendég szabadrúgás Kompany szabálytalanságát követően, ez azonban elakad a sorfalban. Bedobás következett. 59. perc Toure szabálytalankodott a középpálya közepén Williannel szemben de sárgalapot nem kapott. 62. perc City szabadrúgás következett melyet Kolarov végzett el. Komoly veszély nem alakult ki belőle. Rögtön visszatámadott a vendég csapat de a hazai védelem a helyén volt. Matic kezelt a Chelsea 16-os előterében de a szabadrúgásból nem alakult ki gólhelyzet. 66. perc két gyors vendég szöglet. A másodikból Gary Cahill fejelt a jobb kapufára. Veszélyes hazai támadás de a vendég védők üggyel-bajjal felszabadítottak. Megint City támadás , egy beadás balról de a védelem szögletre mentett. A szöglet nem jelentett veszélyt Cech kapujára. 72. per a vendég 16-os előtt Tourét rugta meg Willian. A szabadrúgást David Silva lőtte rá Cech bravúrral szögletre mentett. Ismét hazai szöglet, fokozódott a nyomás a vendégeken. A szögletet követően azonban vendég kirúgás következett. David Silva nagy helyzetet hagyott ki, Kolarov bal oldali beadását követően. 77. perc veszélyes Chelsea szöglet, de végül a védők kivágták a labdát. Vendég támadás mely végén David Luis lőtt kapu fölé. Újabb vendég akció de Willian lesen helyezkedett így nem alakult ki veszély a hazai kapu előtt.Sorra futottak a sikertelen hazai támadások. 83. perc Eto’o helyére érkezett Oscar. Vendég szöglet melyből a hazaiak támadhattak, szöglet. Kivágták a védők de azonnal jött vissza a labda. 87. perc Vendég kontra Nastsic lerántás után kapott sárgalapot. Megint egy vendég kontra de a labdát a hazai védelem szerezte meg. Sikertelen támadásvezetés után a Chelsea-nél a labda azonban a hazaiak azonnal visszaszerzik azt. Lükteő a meccs vége a City hajt legalább az egyik pontért. Cahill ment nagyot, szöglet. Kivágták a védők. Három perc lesz a hosszabbítás. 92. perc csere a vendég oldalon Willian helyett Mikel. Az utolsó percben egy hatalmas Jovetic lövés de Cech véd nagyot. Szöglet, de előtte még egy csere a vendégeknél Ba jött Hazard helyére. A szögletet kivágták de rögtön visszajött a labda amit Nastasic nem talált el. Vége a mérkőzésnek! A Chelsea idegenben 0:1 arányban legyőzte az eddig hazai pályán veretlen Manchester City-t.
Egy rendkívül erős iramú,küzdős brusztolós igazi angol bajnokit láthattunk. Mourinho taktikája tökéletesen megvalósult a pályán és ez eredményezte a vendég számára a három pontot. Talán kisebb meglepetés a vendég győzelem de így ha lehet még szorosabbá vált a tabella eleje. Az első 3 helyezett között csupán csak 2 pont a különbség. Izgalmas tavasz vár az angol foci híveire a tavasz folyamán, és biztos vagyok benne ,hogy sok ilyen izgalmas mérkőzét követhetünk még figyelemmel.