MANCHESTER UNITED F.C.-NEWCASTLE UNITED F.C.

A Premier League 18. fordulóját rendezik meg ma 16:00-ás kezdéssel. A Boxing Day második mérkőzéshullámának élén áll eme két legendás klub összecsapása. Ha rátekintünk a tabellára kiderül,hogy ezúttal is a vendéglátó együttes a Manchester United áll jobban ugyanis a tabella 3. helyét foglalják el. Van Gaal együttese az elmúlt hetekben kitűnő formába lendült s egy döntetlent leszámítva minden mérkőzését megnyerte. Igaz a mutatott játékban még mindig rengeteg a hiba és ezt maga az edző is kiemelte,hogy nincs megelégedve a produkcióval. Sérülés fronton sok hiányzó említhető Blind;Shaw;Rojo;Fellaini és Herrera is a maródiak listáján szerepel. Ebből is látható,hogy nincs egyszerű dolga a menedzsernek. A vendégek már nem állnak ilyen kecsegtető pozícióban a tabellán a 9.helyet foglalják el. az utóbbi heteket figyelembe véve 2 győzelem 1 döntetlen és 3 vereség szerepel. Sérülés fronton is akad bőven hiányzója Alan Pardew-nak. Kezdve Santon;De Jong;Obertannal s folytatva Taylor;Krul;Aarons;Good;Eliot s végül piros lap miatt Tiotés sem játszhat ma. A két együttes egymás elleni mérlege a Manchester United javára dől ám az elmúlt évben épp az Old Trafffordon tudtak a szarkák győzni. A legutóbbi Boxing Day-en megvívott mérkőzést 4:3-ra a Manchester United győzött. A mai mérkőzés esélyese a hazai gárda ám nem ígérkezik sima győzelemnek. Jó mérkőzés előtt állunk.

Manchester United: De Gea;McNair;Evans;Jones;Valencia;Young;Mata;Carrick;Rooney;Falcao;Van Persie

Newcastle United: Alnwick;Janmaat;Coloccini;Taylor;Dummett;Sissoko;Coleback,Garcia;Anita;Gouffran;Armstrong

A mérkőzést a hazaik kezdték. A 4.percben Rooney kapott jó labdát melyet parádés mozdulattal továbbított kapura Alnwick azonban hárítani tudott,mint kiderült Rooney lesen helyezkedett így még ha be is ment volna a labda akkor sem lett volna a találat érvényes. A 8.percben Evans beadását fejelték ki a vendég védők. A 12.percben Evans hibázott nagyot majd jött is a beadás a helyéreől de Armstrong nem találta el a játékszert. Az ezt követő támadást követően hazai szöglet következett melyet követően a vendégek vezethettek kontra támadást  helyzet végül nem alakult ki. A 15.percben Young ment el a jobb szélen egy esernyőcsellel ám beadását lefülelték a vendégek. A 16.percben van Persie kapott jó kiugratást de a csatár kisodródott helyzetből a kapu mellé lőtt a rárohanó kapus mellett. A 19.percben Janmaat lőtt távolról ám De Gea hatalmasat hárított,az ezt követő sarokrúgásból helyzet ben alakult ki. A 22.percben Young középre adását Van Persie fejelte a labdát a kapu mellé. A 24.percben Rooney-tól indult egy kontratámadás aki Mata elé passzolt Aki Falcao elé ívelte a labdát majd a támadó gyönyörű mozdulattal tálalt a kapu előtt álló Rooney elé,ő pedig 5 méterről a kapuba talált 1:0! Gyönyörű támadást láthattunk. A 27.percben Young bal oldali beadását követően Falcao maradt le középen a labdáról. A 28.percben vendég szöglet következett melyet követően De Gea ütötte ki a labdát. A 33.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően Jones fejelte a labdát szögletre. a sarokrúgást követően helyzet nem alakult ki. A 36.percben egy labdaszerzést követően Mata passzolt Rooney elé aki üresen érkezett a 16-oson belül majd lőtt 9 méterről a kapu jobb alsó sarkába. A 39.percben Valencia lőtt ballal Alnwick ölébe. A 40.percben De Gea védett egy távoli lövést. A hosszabbítás 1 perc az első félidő végén,melyben már helyzet nem alakult ki így maradt a 2:0-ás eredmény.

A második játékrészt a vendégek kezdték. A 49.percben vendég szöglet következett melyet követően  a hazaiak tudták elhozni a labdát. Az 53.percben egy hazai támadás végén rooney ívelt van Persie elé aki szép mozdulattal tálalt fejjel a kapu bal alsó sarkába 3:0! Az 56.percben egy szép hazai támadás futott a jobb szélen azonban Young labdakezelési hibája miatt a vendégek jöhettek kirúgással. Az 57.percben Van Persie maradt le kicsivel egy bal oldali beadásról. Az 58.percben egy vendég szabadrúgást követően Armstrong lőtt 19 méterről a kapu mellé. Az 60.percben egy szép jobb oldali badást követően Rooney lövését fogta Alnwick. A 61.percben Taylor sárgult be miután a 16-os előterében Matát rúgta fel,ezt követően Carrick helyét Fletcher foglalta el. A szabadrúgást 20 méterről Rooney lőtte a kapu fölé centikkel. A 63.percben Dumpett helyét Carilla valamint Armstrong helyét Cysse vette át. A 64.percben Young harcolt ki szögletet melyből helyzet nem alakult ki. A 65.percben Falcao helyére Wilson állt be a hazaiaknál. A 66.percben Van Persie sárgult be egy rossz ütemű becsúszást követően. A 70.percben vendég szabadrúgás következett a bal szögletzászló elől, a szabadrúgást követően Jones fejelte ki a labdát a kapu elől. A 79.percben Van Persie rúgott a labda mell 8 méterre a kaputól,még ebben a percben Fletcher hibája után Perez lőtt De Gea kapujára de a kapus védeni tudott. A 80.percben Rafael érkezett Valencia helyére. A vendég szögletből helyzet nem alakult ki. A 81.percben vendég szabadrúgás következett Rafael szabálytalan belépőjét követően, helyzet végül nem alakult ki. A 82.percben Perez helyére Vuckic érkezett. A 83.percben hazai szöglet következett melyet Mata ívelt középre de a védők kivágtak így újabb sarokrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 86.percben Jones szabáyltalankodott a 16-oson belül így büntetővel jöhetett a Newcastle Cysse lőtt a kapu bal felső sarkába 3:1. véleményes büntető volt melyet a játékvezető könnyű szerrel fújt be az eredmény tudatában. A 89.percben  Gouffran sárgult be. A hosszabbítás 4 perc a mérkőzés végén,melyben helyzet már nem alakult ki így maradt a 3:1-es végeredmény.

Egy rendkívül egyhangú mérkőzést láthattunk ahol a jobbik csapat mind az első mond a második félidőben könnyed játékkal hozta a 3 pontot. A második félidő kis híjján az unalomba fulladt a két csapat közti különbség miatt. Rooney Van Persie Falcao illetve Young jó játékkal rukkolt elő melynek köszönhetően simán hozták a mérkőzést.

Check Also

S.S. LAZIO – A.S. ROMA

A Serie A 6. fordulójának csúcsrangadóját rendezik meg vasárnap amikor is két a két fővárosi …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.