MANCHESTER UNITED F.C. – WEST HAM UNITED F.C.

A Premier League 13. fordulóját rendezik meg a hét végén. A vasárnapi meccsnap legnagyobb presztízsű mérkőzését a Manchester United és a West Ham United  játssza. A vörös ördögök a tabella 6. helyén állnak 5 ponttal lemaradva az 5. Totteham mögött, eddigi 12 mérkőzésükből 5-öt nyertek meg 4 döntetlen és 3 vereség mellett. Az utolsó 5 bajnokijukon 1 győzelem mellett 3 döntetlen és 1 vereség szerepel. Hazai pályán 6 mérkőzésből mindössze 2-őt nyertek meg 3 döntetlen és 1 vereség mellett. A hét közben Mourinho együttese 4:0-ra győzte le a Feyenordot. A sérültek listáján Bailly és Smalling szerepel. A West Ham jelenleg a tabella 17. helyén áll tehát a kieső zóna szélén. Eddigi 12 mérkőzésükön 3 győzelmet arattak 2 döntetlen és 7 vereség mellett. Az utóbbi 5 mérkőzésen 2 győzelem mellett 1 döntetlen és 2 vereség szerepel. Idegenben 6 mérkőzésből 1-et nyertek meg 5 vereség mellett. A sérültek listáján Byram;Caroll;Masuaku;Oxford;Reid és Tore szerepel. A vendégeknek nem termett sok babér az Old Trafford-on és a mai meccs esélyese is a hazai gárda, ugyanakkor a West Ham-nek nagyon nagy szüksége lenne a pontokra. Érdekes összecsapás előtt állunk.

Manchester United: De Gea;Darmian;Rojo;Jones;Valncia;Herrera;Pogba;Rashford;Mata;Lingard;Ibrahimovic

West Ham United: Randolph;Ogbonna;Collins;Kouyate;Antonio;Obiang;Noble;Cresswell;Payet;Lanzini;Sakho

A mérkőzést a West Ham United kezdte. 2.perc: vendég szabadrúgás melyet követően Sakho csúsztatott a labdába s találat így a kapuba 0:1! 6.perc: Ibrahimovic fejelt a kapu mellé közelről. 13.perc: Pogba lőtt távolról a kapu fölé. 14.perc: Mata lövését Randolph fogta magabiztosan. 21.perc: Mata passzolt középre ahol Ibrahimovic érkezett s fejelt a kapu közepébe. 26.perc:vendég szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 27.perc: Ibrahimovic középre adását Collins mentett nagyot. 28.perc: Pogba sárgult be. 33.perc: hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 34.perc: Ibrahimovic vissza fejelt labdát Lingard lőtte a kapu fölé. 35.perc: Antonio lőtt távolról a kapu mellé. 37.perc. Ibrahimovic ugratta ki Rashford-ot de a támadó ziccerből a kapus lábát lőtte el. 39.perc. hazai szöglet melyet követően helyzet nem alakult ki. 44.perc: hazai szöglet melyet követően Ibrahimovic fejelt a kapu mellé. 45.perc: vendég szöglet melyet követően Herrera rúgta ki a labdát a mezőnybe. 46.perc: Cressvell vetődött bele Ibrahimovic lövésébe, ezt követően vendég szöglet következett de a hazaiak hozhatták a játékszert. 47.perc: egy elképesztő akció végén Lingard lövését fogta Randolph. Ezzel ért véget az első játékrész.

A második félidőt a Manchester United kezdte. 53.perc: vendég szöglet melyet követően Sakho fejelt a kapu mellé. 55.perc: újabb hazai szabadrúgás melyet követően Payet ívelte középre a labdát melyet De Gea védett. Az ezt követő sarokrúgásból a hazaiak indultak meg de helyzet nem alakult ki végül. 65.perc: Rooney váltotta Mata-át illetve Mkitaryan állt be Rashford helyére valamint Fletcher érkezett Sakho helyére. 68.perc. Rooney lövését fogta Randolph. 71.perc: hazai szöglet melyet követően kirúgás következett. 74.perc: Lingard lőtt kapura Randolph ölébe. 75.perc: Lanzini helyére Ayew állt be. 77.perc egy jobb oldali beadás után Lingard lőtt lesről gólt. 79.perc: Pogba löketét hárította a vendég kapus, az ezt követő szögletből helyzet már nem alakult ki. 80.perc. hazai kontra de ebből nem alakult ki helyzet. 83.perc: Collins hibázott nagyot majd Kuyate mentett a 16-os vonalán. 85.perc: Fellaini állt be Lingard helyére. 87.perc: De Gea védett hatalmsat. 88.perc: vendég szabadrúgás melyet követően helyzet nem alakult ki. 89.perc: Rojo mentett a kapu előterében Payet beadását követően. 90.perc. Creswell sárgult be. 91.perc: hazai szöglet melyből helyzet nem alakult ki, de Valencia besárgult kezezésért. A hosszabbítás 4 perc. 93.perc: Ayew lőtt a kapu mellé távolról. 94.perc: Payet helyére Feghouli állt be a vendégeknél. Ezzel ért véget az összecsapás.

Az első játékrészben a vendégek egy villámgyors góllal szereztek vezetést. A United fokozatosan helyezte a nyomást a vendég védőkre majd Ibrahimovic révén ki is egyenlítettek. Ezt követően is folytatódott a hazai dominancia ám ez gólokban nem jelentkezett. A második félidőben mindkét együttes lassított játékán így egy nehezen nézhető félidőt láthattunk. A hazaiak ugyan igyekeztek de ez ma is kevés volt. Összességében a West Ham örülhet az 1 pont megszerzésének.

Check Also

FTC – YOUNG BOYS

A Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének utolsó mérkőzéseit rendezik meg a hét folyamán. Jó hír …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.