MANNCHESTER UNITED F.C.-MANCHESTER CITY

A Premier League 10. Fordulójának csúcsrangadóját rendezik ma délután az Old Traffordon ahol a két városi rivális az az a Manchester United és a Manchester City csapata csap össze. A forduló előtt a tabella 3. helyén állt a hazai együttes amely utóbbi 5 mérkőzéséből 4-et nyert meg egy vereség mellett. A vörös ördögök a hét közben Moszkvában játszottak 1:1-es döntetlent. A hazaiak sérültjei Shaw;McNair és Young. A vendég City is kitűnő formának örvend mivel az eddigi éveben egy forduló volt mikor nem a tabella élén álltak s ekkor éppen mai ellenfelük állt a vezető pozícióban. A kékek utóbbi 5 mérkőzésükből 4 találkozót nyertek meg csak úgy mint mai ellenfelük. A hét közben Pellegrini fiai hazai környezetben 2:1-re győzték le a Sevilla együttesét. Az utóbbi években fantasztikus mérkőzéseket hozott e párosítás, a tavalyi évben előbb a City nyert magabiztosan majd az Old Tarfford-on 4:2-re nyert Van Gaal legénysége, azonban az elmúlt években a vendégek kerültek erőfölénybe köszönhetően Mansur sejk fontmillióinak. A mai meccsnek egyértelmű esélyese nincs azonban Aguero; Clichy; Delph és Siva hiánya szűkíti Pellegrini lehetőségeit. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

Manchester United: De Gea;Valencia;Jones;Smalling;Rojo;Schweinsteiger;Schneiderlin;Martial;Herrera;Mata;Rooney

Mancheste City: Hart;Sagna;Kompany;Otamendi;Kolarov;Fernandinho;Fernando;Sterling;Toure;De Bruyne;Bony

A mérkőzést a hazaiak kezdték. Az 5. percben megint Valencia robogott el beadásába azonban beleléptek. A 12.percben Sterling kapott jó labdát a 16-oson belül ám lövését blokkolták így a vendégek szöglettel következtek melyből helyzet azonban nem alakult ki. A 15.percben Fernandinho sárgult be, ezt követően hazai szabadrúgás következett melyet követően Rooney ívelt középre ám a labda a vendég védőkhöz került. A 19.percben a 16-os vonala mentén Valenciát állította meg Kolarov így hazai szabadrúgás következett, Mata végezte el melyet követően a vendég védők fejelték ki a labdát. A 20.percben egy vendég kontra végén Rojo szerelte a 16-oson belül Tourét. A 25.percben egy vendég szögletet követően a hazaik szerezték meg a labdát. A 30.percben egy hazai akció végén Rooney játszotta Schweinsteiger elé a labdát akit azonban a 16-os vonalánál szerelni tudtak. A 31.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően a hazaiak szerezték meg a játékszert. A 34.percben vendég szöglet következett miután Jones feleslegesen fejelte el De Gea elől a labdát. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. A 39.percben Mata sárgult be egy rossz becsúszást követően, az ezt követő szabadrúgást Toure lőtte kapura amely megpattant a sorfalon így sarokrúgás következett melyet követően Toure fejelt centikkel a jobb kapufa mellé. A 42.percben hazai szabadrúgás következett melyet követően Rooney ívelte középre a labdát de a vendég védők ezúttal is kifejelték azt. A 44.percben egy gyors vendég kontra végén De Bruyne adta a labdát Toure elé aki azonban rosszul találta el a 16-oson belül. A 45.percben Company sárgult be miután Martial-t buktatta az oldalvonal mellett. A szabadrúgás ismét Rooney ívelte középre melyet követően Kolarov csúsztatta a labdát szögletre. A sarokrúgásból helyzet nem alakult ki. Ezzel véget is ért a félidő melynek eredménye 0:0!

A második játékrészt a vendégek kezdték. A 46.percben hazai szöglet következett melyet követően Hart-hoz került a labda. A 47.percben de Bruyne játszotta Toure elé a labdát ám az elefántcsontparti nem tudta jól lekezelni azt. Az 50.percben egy gyönyörű jobb oldali támadás végén Mata lövését blokkolták a vendég védők így hazai szöglet következett melyet követően rögtön még egy sarokrúgás követett. A szöglet után Smalling fejelt centikkel a jobb kapufa mellé, nagy helyzet volt. Az 55.percben Sterlinet Navas váltotta a vendégeknél. A 60.percben Martial beadásába értek bele a vendég védők mely így Hart kezébe került. A 62.percben Schweinsteiger adott be a bal oldalról laposan ám a védők szögletre mentettek, a sarokrúgásból helyzet nem alakult ki, Bony hibázott saját térfelén így a labda Mata elé került ám Hart jól jött ki kapujából így maradt a 0:0! A 66.percben Lingard állt be Mata helyére a hazaiaknál. A 71.percben egy formás hazai akció végén Company tisztázott a 16-oson belül Rooney passzát követően. A 74.percben Schweinsteiger helyére Fellaini érkezett a vörös ördögökhöz. A 76.percben Demichelis állt be Toure helyére a vendégeknél. A 78.percben vendég szabadrúgás következett melyet De Bruyne lőtt a sorfalba. A 81.percben Valencia helyére Darmian állt be a hazaiaknál. A 82.percben Navas lőtt távolról de Gea ölébe. A 83.percben Bony helyére Iheanacho állt be a vendégeknél. A 84.percben Martial adott középre ahol Lingard érkezett s szenzációs mozdulattal emelt a keresztlécre, maradt a 0:0! A 87.percben egy vendég szabadrúgást követően a labda mindenki előtt elszállt a 16-oson belül így a játékszert a hazaik hozhatták. A 88.percben egy felívelt szabadrúgást követően Fellaini fejelte a labdát Smalling elé kinek lövését Hart védte hatalmas bravúrral. Az ezt követő szögletből helyzet nem alakult ki. A 90.percben Schneiderlin sárgult be egy becsúszást követően. A 91.percben Jones ismét feleslegesen rúgta a labdát az alapvonalon túlra így vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A hosszabbítás 3 perc melyben helyzet már nem alakult ki így maradt a 0:0!

Az óriási várakozást egy brusztolós első félidő váltotta fel. A hazaiak ugyan többet birtokolták a labdát ám igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. A vendégek sem vitték túlzásba a támadó játékot, elsősorban Toure révén veszélyeztettek ám a kaput így sem sikerült eltalálniuk. A második félidőben a hazaiak nagy vehemenciával vágtak neki ám találatot nem sikerült bevinniük. Ezek után a City is igyekezett helyzeteket kialakítani de az mindenképp megállapítható volt ekkorra, hogy a vendégek 1 pontért jöttek. A mérkőzés vége felé a hazaik még két nagy helyzetet ki tudtak alakítani ám gólt így sem tudtak szerezni. Összességében az eredmény hűen tükrözte a ma délután látottakat.

Check Also

REAL VALLADOLID – ATLETICO MADRID

A Spanyol Bajnokság 38. fordulóját rendezik meg a hétévégén. A záróforduló talán az utóbbi évek …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.