PARIS SAINT GERMAN-MANCHESTER CITY F.C.

A Bajnokok Ligája negyeddöntőit rendezik meg a hét közben. Az este rangadójára Párizsban kerül sor ahol a Manchester City vendégeskedik a Paris Saint German stadionjában. A hazai együttes már megnyerte hazája bajnokságát, eddigi 32 mérkőzésükből 25-öt nyertek meg 5 döntetlen és 2 vereség mellett, az utóbbi 5 mérkőzésükből 3-at nyertek meg 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Hazai környezetben 16 mérkőzésből 12-őt nyertek meg 3 döntetlen és 1 vereség mellett, utóbbi 5 hazai mérkőzésükből 2-őt nyertek meg 2 döntetlen és 1 vereség mellett. A statisztikák alapján elmondható,hogy a bajnoki cím kissé mintha vissza vetette volna Blanc együttesét. A hazaiak a nyolcaddöntőben a szintén angol Chelsea együttesét győzték le mindkét mérkőzésen 2:1-re. A Manchester City hazája bajnokságában a 4. helyen áll. Eddigi 31 mérkőzésükből 16-ot nyertek meg 6 döntetlen és 9 vereség mellett. Az utóbbi 5 mérkőzésükön 2 győzelem mellett 1 döntetlent és 2 vereséget értek el. Vendégként 15 mérkőzésből 6-ot nyertek meg 5 döntetlen és 4 verség mellett, utóbbi 5 idegenbeli mérkőzésükből 2-őt nyertek meg 2 döntetlen és 1 vereség mellett. A vendégek mióta De Bruyne visszatért szinte szárnyra kaptak s egyre magabiztosabban játszanak. Érdekes mérkőzés előtt állunk.

PSG: Trapp;Maxwell;Luiz;Siva;Aurier;Rabiot;Motta;Matuidi;Cavani;Ibrahimovic;Di Maria

Manchester City: Hart;Sagna;Mangala;Otamendi,Clichy;Fernando;Fernandinho;Navas;De Bruyne;Silva;Aguero

A mérkőzést a vendég együttes kezdte. Az első percben Luiz sárgult be visszarántásért, s ezen lap miatt kénytelen lesz kihagyni a visszavágót. A 2.percben De Bruyne tekerését vágták ki a hazai védők. A 3.percben Navas passzát követően vendég szöglet következett melyből helyzet nem alakult ki. A 7.percben De Bruyne szlalomját követően újabb vendég sarokrúgás következett melyből helyzet nem alakult ki. A 11.percben Clichy sárgult be. A 13.percben hazai büntető következett melyet követően Ibrahimovic rontott. Az ezt követő szögletből helyzet már nem  alakult ki. A 17.percben Clichy előtt csúszott el centikkel a játékszer. A 24.percben Ibrahimovic kapott jó labdát majd lőtt a léc fölé. A 27.percben vendég szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 33.percben Ibrahomovic lőtte a sorfalba a szabadrúgást. A 28.percben De Bruyne passzolt Fernandinho elé aki azt a hálóba lőtte 0:1! A 41.percben Ibrahimovic került helyzetbe s ezúttal nem is hibázott 1:1! A hosszabbítás 1 per melyben helyzet már nem alakult ki.

A második játékrészt a hazaiak kezdték. A 48.percben Matuidi sárgult be s ő is kihagyja a visszavágó mérkőzést e lap miatt. Az 51.percben Cavani hagyott ki óriási helyzetet. Az 56.percben hazai szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. Az 56.percben Trapp védte csodás mozdulattal Silva lövését. Az 59.percben ismét hazai sarokrúgás következett melyet követően Cavani fejesét Hart védte ám a kipattanót Rabiot lőtte a hálóba 2:1! A 62.percben Ibrahomovic fejelt a keresztlécre majd a kipattanót Cavani lőtte a kapu fölé. A 71.percben De Bruyne szögletét követően a hazai védők vágták ki a labdát. A 72.percben Fernandinho megpattanó lőtt a hazai kapuba 2:2! A 77.percben De Bruyne helyére Delph érkezett a vendégeknél illetve a hazaiaknál Rabiot helyére Lucas érkezett. A 78.percben Aurier helyére Wiel érkezett a hazaiaknál. A 80.percben hazai szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. a 83.percben Mangala sárgult be. A 85.percben Navas tört kapura de helyzet nem alakult ki belőle, ezt követően Navas sárgult be. A 88.percben Bony érkezett Silva helyére. A hosszabbítás 3 perc, a 92.percben Lucas lőtt a kapu fölé. A 93.percben Aguero helyére Kolarov állt be. Több helyzet már nem alakult ki így véget ért a mérkőzés.

Az első félidőben a vendég együttes kezdett jobban s több kisebb helyzetet is ki tudott alakítani. A hazaiak a 10.perc környékétől kezdtek el éledezni s 11-eshez is jutottak ám Ibrahimovic ezt kihagyta. Ezt követően a hazaiak több nagy lehetőséget is kialakítottak de ezeket sem tudták befejezni. A vendégek ezt kihasználva szerezték meg a vezetést melyet a hazaik rögtön ki tudtak egyenlíteni. A második félidőben a hazai együttes elképesztő nyomást gyakorolt a vendég gárdára melynek rövid úton meg is lett az eredménye, erre a vendégek gyorsan tudtak válaszolni. Ettől kezdve a hazaik nem tudtak oly könnyedén helyzeteket kialakítani mint ahogy a City sem. Összességében jó mérkőzést láthattunk ahol ha Ibrahimovicék pontosabban céloznak eldönthették volna a továbbjutást, így azonban a City jó helyzetből várhatja a visszavágó mérkőzést.

Check Also

FTC – YOUNG BOYS

A Bajnokok Ligája utolsó selejtező körének utolsó mérkőzéseit rendezik meg a hét folyamán. Jó hír …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.