VIDEOTON F.C. – MIDTJYLLAND F.C.

Az Európa Liga 3. Selejtezős körét rendezik meg a mai napon s annak is az első az az odavágó mérkőzéseit. Hazánk együttesei közül már csupán csak a Videoton maradt talpon, azonban rájuk nagy feladat hárul ugyanis a dán Midtjylland együttese vár mely néhány éve már a megnyerte hazája bajnokságát sőt a Bajnokok Ligájában is indulhatott. A Videoton az előző körben a Cukaricki együttesét ejtette ki egy kétgólos hazai sikert követően idegenben 1:1-re végzett. A Midtjylland hazai pályán a Vaduz együttesét verte 3:0-ra majd idegenben 2:2-es döntetlent ért el s jutott könnyedén a 3. selejtezős körbe. A párharc esélyese egyértelműen a dán együttes s nemcsak a nemzetközi sajt szerint, hanem a hazai publikum is inkább erre számít mint sem egy meglepetés magyar továbbjutásra. Érdekes este elé nézünk.

Videoton: Kovács;Stopira;Lang;Vinicius;Nego;Szolnoki;Pátkai;Suljic;Lazovic;Bódi;Géresi

Midtjylland: Dahlin;Banggaard;Novak;Halsti;Hassan;Onuachu;Ollson;Sisto;Kadlec

A mérkőzést a Videoton kezdte. A 2.percben a vendég támadó szekció jutatta fejjel a labdát a keresztléc fölé. A 3.percben Bódi lőtt távolról a kapu mellé. Az 5.percben Dahlin jött ki rosszul kapujában ám végül helyzet nem alakult ki. A 8.percben vendég szabadrúgás következett de helyzet nem alakult ki. A 12.percben Dahlin úszott meg egy távoli löketet mely kevéssel kerülte le a kapuját. A 14.percben vendég szabadrúgás következett veszélyes szögből de helyzet nem alakult ki belőle. A 15.percben vendég szöglet következett de helyzet ebből sem alakult ki. A 16.percben Kristensen sárgult be visszarántásért. A 30.percben Lazovic lövését blokkolta a vendég védelem. A 37.percben egy jobb oldali beadást követően hazai szöglet következett melyet rögtön még egy követett helyzet azonban ebből sem alakult ki. A 43.percben Kovács fogott egy közeli lövést. Ezzel véget is ért az első játékrész.

A második félidőt a vendég együttes kezdte. A félidőbe Feczesin állt be Lazovic helyére.  A 48.percben vendég szabadrúgás következett de helyzet nem alakult ki belőle. Az 50.percben Dahlin hárított hatalmasat, az ezt követő szögletből már helyzet nem alakult ki. Az 51.percben Fecesint szerelték a 16-oson belül. Az 53.percben Kadlec lövését blokkolták a hazaik. Az 54.percben vendég szöglet következett melyet követően újabb sarokrúgás következett de helyzet ebből sem alakult ki. Az 55.percben egy szép akció végén Novak talált 5 méterről a hálóba 0:1! Az 56.percben Kadlec lőtt a keresztléc fölé. A 64.percben vendég szöglet következett de helyzet nem alakult ki belőle. A 67.percben Stopira lőtt 3 méterről a kapu fölé hatalmas helyzet maradt ki. A 71.percben Römer érkezett Kadlec helyére. A 75.percben vendég szabadrúgás következett melyet követően a labda centikkel haladt el a kapu mellett. A 78.percben Onuachu sárgult be. A 83.percben Géresi helyére Barczi állt be. A 87.perceben Oliviéra is besárgult. A 88.percben Sisto helyére Duelund állt be. A 89.percben Oliviera lövését Dahlin védte szép mozdulattal. A hosszabbítás 2 perc, a 92.percben vendég szöglet következett melyet követően helyzet nem alakult ki. Ezzel ért véget a mérkőzés.

Az első játékrészben a vendég együttes kezdett erősebben ám a Videoton az első negyedórát követően átvette a játék irányítását s több helyzetet is kialakított. A második félidőben a hazaiak irányították a mérkőzést amikor is jött a sorsszerű vendég gól. Ezt követően még inkább rákapcsoltak a mieink de minden egyes ziccerüket kihagyták. Összességében a döntetlen közelebb állt a valósághoz de a focit nem pontozásra hanem szerzett gólokra játsszák melyben az ellenfél ma jobbnak bizonyult.

Check Also

S.S.C.NAPOLI – JUVENTUS F.C.

A Serie a csúcsrangadóját kísérjük figyelemmel ezúttal a 22. fordulóból. A Napoli hazai pályán fogadja …

Szeretne Ön is értesülni tippjeinkről? Jelentkezzen!

Fogadjon úgy mint a profik!

Az ingyenes regisztrációhoz kérem adja meg a nevét
és e-mail címét, ahova küldhetjük a tippeket.

A megadott információkat bizalmasan kezeljük.